Állami számvevőszék
A Jobbik költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezi az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezi a Jobbik költségvetési támogatásának felfüggesztését, mivel indoklásuk szerint a felszólítás ellenére továbbra sem megfelelő az ellenzéki párt intézkedési terve. Amennyiben az ellenőrzött szervezet eleget tesz törvényi kötelezettségeinek, az ÁSZ visszavonja a kezdeményezett intézkedést. Az ÁSZ az elmúlt napokban bejelentette, hogy elfogadta a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd intézkedési tervét. Az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találták.Egyre fehérebb a gazdaság Magyarországon
A gazdaság kifehéredésének fenntartható folyamata zajlik Magyarországon - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Minden ellenzéki pártnál talált számviteli és könyvvezetési szabálytalanságokat az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék megfelelőnek találta az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságok megszüntetésére, az LMP esetében kiegészítést kért, a Jobbik, a DK és a Párbeszéd esetében azonban azt állapította meg, hogy az intézkedési terv nem alkalmas a hiányosságok megszüntetésére, ezért azokat visszaküldte a pártoknak - közölte az ÁSZ szombaton.Jövő hétfőig várja az ÁSZ a tájékoztatókat a politikai hirdetések adatairól
Még egy hétig nyújthatják be a sajtótermékek az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) tájékoztatóikat a politikai hirdetések adatairól - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.Az ÁSZ készen áll az elszámoltatásra
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn. Az ÁSZ az országgyűlési választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és jelölő szervezetek választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását.Az ÁSZ felszólította a Jobbikot, hogy ne az ellenük való uszítással kampányoljon
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólítja a Jobbik képviselőit és tisztségviselőit, hogy ne használják kampánycéljaikra a független számvevőszéket, valamint tartózkodjanak az alaptalan rágalmazástól. Az ÁSZ a hétfői közleményében a Jobbik frakcióvezetőjének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Volner János ismételten törvénytelennek nevezte a számvevőszék tiltott pártfinanszírozásra hivatkozó szankcióját, és közölte, pártja a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy jogorvoslatot kérjen.Elkezdődött a kampány: az ÁSZ a kampánypénzeket és a plakátokat is ellenőrzi
Szombaton megkezdődött az április 8-ai választást megelőző kampányidőszak. Az Állami Számvevőszék már hetekkel ezelőtt megkezdte az ellenőrzések előkészítését. Az Állami Számvevőszéknek nemcsak a kampánypénzek ellenőrzésében, hanem a politikai hirdetések tekintetében is fontos szerepe van. Az ellenőrzés alapvetően a 2014-től hatályos jogszabályi keretek között folyik. A novemberi kampánytörvény módosítás alapján azonban az egyszázalékos támogatottságot el nem érő jelölőszervezeteknek is vissza kell fizetniük a kampánytámogatást. A visszafizetési küszöb az egyéni jelöltek esetében 2 százalék - közölte saját portálján az ÁSZ.Jobbikos „szakértelem”: Vona pártjának összes pénzügyi kimutatása hemzseg a szabálytalanságoktól
A Jobbik gazdálkodásában „minden szabályosan zajlik, ez nem kétséges” – többek között erről beszélt Varga-Damm Andrea, a párt veszprémi képviselőjelöltje a Hír TV hétfő reggeli műsorában. Varga-Damm az adásban határozottan állította: a számvevőszék nem tud gazdálkodási hibát találni a Jobbiknál. Nos, a rendkívül magabiztos kijelentések kapcsán érdemes elmélyedni a Jobbik gazdálkodásáról készült számvevőszéki jelentésekben. Mi megtettük.A DK büszkén kitart tiltott pártfinanszírozása mellett
Az ÁSZ követelése csak egy függetlenségét reménytelenül elvesztett fideszes pártszervezet kétségbeesett próbálkozása – írta a DK pénteki közleményében. Mint fogalmaztak, a DK nem ismeri el és nem változtat az ÁSZ által tiltott pártfinanszírozásnak nevezett gyakorlaton, sőt az ÁSZ büntetését bíróságon támadta meg.Ajánljuk még

















