Állami számvevőszék
Tordai Bence teljesen begyulladt, hogy az Állami Számvevőszék is vizsgálja a dollárbaloldal botrányát
Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek képviselője a "pártállami számvevőszék" meséjének és bohózatnak minősítette a ÁSZ elnökének nyilatkozatát, amelyben bejelentette, az ellenzéki tiltott pártfinanszírozási botránya miatt késik az Állami Számvevőszék jelentése.Márki-Zayék guruló dollárjai miatt csúszik az ÁSZ-jelentés is
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki az ÁSZ elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.Eddig soha nem látott visszaélésekre bukkanhatott az Állami Számvevőszék
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke „A kampánypénzek ellenőrzésének állásáról szóló beszámoló” címmel adott tájékoztatást a vizsgálat aktuális helyzetéről az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. Az előzetes sajtóértesülések szerint eddig soha nem látott visszaélésekre bukkanhatott az ÁSZ, és olyan szintű összetett finanszírozási gyakorlatot tárt fel a hatóság, hogy egy év alatt sem ért a végére a pártok vizsgálatának.Bánki Erik: adózással kapcsolatos jogsértések is történhettek a baloldali kampányfinanszírozás során
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozása ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjéhez fordult, ami azt feltételezi, hogy további, adózással kapcsolatos jogsértések történhettek a felhasználás során – mondta a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek.Bánki Erik: súlyos baloldali visszaélésekre figyelmeztet az ÁSZ elnöke
Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a "guruló dollárok" ügyében.Vizsgálatot indított az ÁSZ elnöke a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Csak a szokásos: Márki-Zay Péter vagy hazudik, vagy fogalma sincs a valóságról
Ismét ellentmondásba keveredett a tényekkel és saját korábbi nyilatkozatával is Márki-Zay Péter. A dollárbaloldal korábbi kormányfőjelöltje másfél hete még azt állította, hogy nem tudnak elszámolni minden kampányköltséggel, hiányoznak számlák és szerződések, pár napja viszont úgy fogalmazott: minden kampánnyal kapcsolatos számlát leadtak az Állami Számvevőszéknek. A Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában néhány napja Márki-Zay ismét felháborodott azon, hogy az ÁSZ miért vizsgálja az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalmat, amely egyébként 1,8 milliárd forintnak megfelelő dollárt kapott az amerikai Action for Democracy nevű NGO közvetítésével.ÁSZ: A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak tisztáznia kell a külföldről kapott pénzek felhasználását
Közzétette honlapján az Állami Számvevőszék az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogáshoz tartozó pártok vezetőinek, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezetőjének, Márki-Zay Péternek küldött adatbekérés egyes űrlapjait.Ajánljuk még