állatkísérletek
Ön tudta, hogy léteznek transznemű állatok létrehozását célzó kísérletek? – De nem baj hogy nem, mert nemsokára meg is szűnnek
Tudta bárki, hogy léteznek transznemű állatkísérletek? Mármint nem az állatok transzneműek, azok tök normálisak, de vannak, akik nem azok, így ilyeneket csinálnak. Most hogym áll a bál az USA-ban, hogy kik és mire költöttek csilliárdokat az elmúlt években, kiderült hogy 15 aktív kutatási támogatás van az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) programjában, amelyek transznemű állatokkal kapcsolatos kísérletekre irányulnak. Ezeknek az összköltsége kormányzati forrásokból meghaladta a 26 millió dollárt. Oké, az ára is elég kemény, de amit takar ez az egész, az ennél is durvább. Cseh Katalin és a Szegény Állatok
Cseh Katalin állatkísérletes cukiposztot osztott meg szombaton, mi pedig még abba is belekötünk, amikor jót akar a momentumos EP-képviselő – vélhetően nagyjából ennyi maradhat meg egy balliberális érzelmű olvasóban, miután elolvassa ezt az írást. Oly korban élünk, amikor a Föld védelmében nem gyermeket vállalni a divat, pulcsit pedig manapság gyermekpótló háziállatoknak kötnek, hogy legyen miről fotót készíteni az Instára. Cseh Katalin is a modern kor embere, aki „elképzelni sem tudja, miket kell átélniük azoknak az állatoknak, akiket például a kozmetikai termékek teszteléséhez használnak” – amit persze mi sem –, azt azonban elképzelni sem tudja, mit kell átélnie egy emberi magzatnak, akit végül kozmetikai termékek teszteléséhez, előállításához használnak fel. És nekik még csak világnapjuk sincs.