álprobléma
Teljes zavar a gépezetben: Kunhalmi szerint az ellenzék a nyugati és keleti hatalmakkal szemben őrzi Európa egységét Orbán Viktor ellen (Karanténvlog)
Ps TV 2023 szeptember 16. Van, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nem nagyon stimmelhet a felfogóképességével, pedig csupán a baloldal göcsörtös eszmefuttatását hallgatja, nyugodjunk meg tehát: a hiba nem a mi készülékünkben van. A Karanténvlogban ugyanis Kunhalmi Ágnes káoszelméletét próbáltuk megfejteni, aki szerint – és most idézünk – a baloldali ellenzék Európa egységét védi a keleti és nyugati nagyhatalmakkal szemben, mindezt persze Orbán Viktor ellen. Aki nem érti, ne ijedjen meg, a gond nem nála van, hanem szegény Kunhalmi fejében. A Karanténvlog most sem nagyon tudott kijönni a katyvaszból, erről pedig a DK újabb arcpirító hazugságcunamija gondoskodott, akik most a bevándorlástól féltik hazánkat, ami most már úgy látszik, hogy szerintük sem álprobléma. A Momentum vidéki tervei ugyancsak okot szolgáltattak arra, hogy egyrészt nevessünk, másrészt sírjunk. Ezen kívül szóba kerül a demográfiai csúcs is, ahol igencsak furcsa, hogy egyáltalán van olyan ember, aki szerint rossz dolog, ha gyermekek születnek, és egy nemzet foglalkozik a saját jövőjével. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! "Ha nem mentek el innen, összetörjük az autótokat" – Akció és fenyegetés is kijutott stábunknak a déli határon
Napról napra rosszabb a helyzet, és ha így megy tovább, a 2015-ös állapotok is visszatérhetnek – mondják a déli határvonalon élők, egyben azt üzenik mindazoknak, akik kételkednek – akik szerint több éves felvételeket mutogatva riogatunk mi, propagandisták –, hogy menjenek a homokhátsági tanyavilágba, töltsenek el egy-két éjszakát egyedül egy tanyán és éljék át, hogy naponta többször több tíz fős társaságok gázolnak át mindenen, ami az útjukba akad, veteményeseket, fóliasátrakat, gyakorlatilag semmilyen értéket semmibe véve, és utána mondják azt, hogy a migráció csak álprobléma. A mórahalmiak, röszkeiek, szegediek, horgosiak elkeseredését és félelmét egy napra a PestiSrácok.hu stábja is megélhette. A nyolc órás forgatási időszak alatt sok mindenbe bepillantást nyertünk, testközelből. Mórahalom határában egy 41 fős migráns csoport nyomába eredtünk a kukoricásban a mezőőrökkel, rögtön a horgosi átkelő után a mintegy száz marokkói, algériai, tunéziai illegális bevándorló sátortáboránál már-már menekülni kellett, mert egy embercsempész szállító az autónk összetörésével fenyegettek bennünket. Horgos központjában árgus szemekkel lestek bennünket a szinte mindenhol jelen lévő kisebb csoportosulások, akiket a helyiek nagy ívben kerülnek ki, felgyorsítva lépteiket. Az egykori horgosi csárda utáni erdős területen, gyakorlatilag a semmi közepén előbb egy taxi jött velünk szembe, majd a szédelgő migránsok is megjelentek. A majornál az elhagyatott épületektől száz méterre is hallani a nagyobb tömeg zsivaját. Az itt élő magyarok szerint most négyszázan tanyázhatnak bent. A határkerítést hülyeségnek tartó szocialista megmondóember oktatta Orbán Viktort a migráció veszélyeiről – Karanténvlog Junghausz Rajmunddal
Junghausz Rajmund, az újbudai önkormányzat fideszes képviselője volt a péntek esti Karanténvlog vendége. Szabó Gergő állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs szokás szerint a fedélzeten voltak, és így négyen nézhették meg Márki-Zay Péter brüsszeli térdeplését és fasisztázását. A Karanténvlog legénysége természetesen foglalkozott az újbudai eseményekkel, hiszen László Imre regnálása alatt egyre mélyebbre kerül a XI. kerület – remélhetőleg a sok fiaskó felébreszti az újbudai polgárokat. A műsorban szóba került a DK-s főkomcsi különítmény, akik újrakezdték az egészségügyi pánikkeltést, lelketlenül hergelve a magyar embereket, elfelejtve, hogy hányszor tört már bele a bicskájuk a gusztustalan tevékenységbe. A Karanténvlog nem hagyhatta ki a migráció miatt aggódó szocialista Harangozó Tamást, aki Orbán Viktornak esett neki, hogy be ne engedjen ide egy migránst sem. Tette ezt úgy, hogy 2015-ben a migrációt még álproblémának, a határkerítést pedig hülyeségnek tartotta. A srácok egyetértettek abban, hogy az ellenzék egyszerűen nem képes hitelesen képviselni önmagát, ellenben mindenféle szégyenérzet nélkül képesek véleményüket egyik pillanatról a másikra, egyik végletből a másikba irányítani. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri! Köszönjük, Joe Biden: nem kérdés, hogy Európára fognak zúdulni az afgán menekültek százezrei
Az USA afganisztáni kudarcán sokan élcelődnek, sokan keseregnek, egy dolog viszont biztos: az afgán menekültek jönni fognak, mégpedig sokan. Rejtői pillanatokat szerzett nekünk Cseh Katalin, amikor egymaga, harcos amazonként óhajtotta megrendszabályozni a tálibokat, ami a fülünkbe idézte Kunhalmi Ágnes bölcs szavait, miszerint a bevándorlás álprobléma... de azt hiszem, a kuncogáson túl lesz teendőnk, bőven. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.