Köszönjük, Joe Biden: nem kérdés, hogy Európára fognak zúdulni az afgán menekültek százezrei
Az USA afganisztáni kudarcán sokan élcelődnek, sokan keseregnek, egy dolog viszont biztos: az afgán menekültek jönni fognak, mégpedig sokan. Rejtői pillanatokat szerzett nekünk Cseh Katalin, amikor egymaga, harcos amazonként óhajtotta megrendszabályozni a tálibokat, ami a fülünkbe idézte Kunhalmi Ágnes bölcs szavait, miszerint a bevándorlás álprobléma... de azt hiszem, a kuncogáson túl lesz teendőnk, bőven.
Amikor a távozó amerikai csapatok hatalmas szállítógépei között rohangáló afgánok megpróbáltak feljutni a gépekre, még Joe Bidennek is egyértelművé vált, hogy nagy a baj. Sokan felfértek, de – talán a helyi vonatközlekedésből kiindulva – néhányan közülük azt hitték, majd kapaszkodva teszik meg a szárnyakon azt a pár ezer kilométert. Megdöbbentő képek voltak, ahogy több száz méterről potyogtak le a gépekről.
Persze az amerikaiak hozzáállása, miután leléptek az országból – meg egyébként is –, nagyon jellemző. Csendben lepattantak, egy-két éjszaka alatt, otthagyva csapot-papot, mondván, még legalább 90 nap, amíg összeomlik az afgán kormány, addig legalább nyugtuk lesz, hátha nem tűnik fel senkinek pár ezer katona hiánya. Hát annyi nem kellett, és fel is tűnt, szóval így, miután a világsajtó egésze könnyes szemű afgán gyerekek és rohangáló afgánok fotóival lett teli, muszájból visszaszaladtak pár napra kimenteni a menthetőt. Hogy mennyire nem értették – az amúgy mindenkit lehallgatni képes titkosszolgálataik jelentései ellenére –, mi történik körülöttük, arra a legjobb példa az afganisztáni nagykövetségük egyik bejegyzése utal a legjobban: két hónapja még a Pride-ot éltették büszkén, ami az iszlám szemében "liwat", a Mohamed próféta által halállal büntetendő bűnök egyikét jelenti.
Azt sem értették meg, hogy miért az iszlám adta meg a területnek a kohéziós erőt – egy különböző nyelvű törzseket és etnikai közösségeket egybe terelő határon belül ez volt a legkézenfekvőbb közös nevező. Legvégül a történelmet se nagyon tanulmányozták: talán nem teljesen véletlenül nevezik Afganisztánt a birodalmak temetőjének – Nagy Sándor óta itt távoli nyugati hódító nem járt sikerrel. Pedig akkora győzelmi jelentéseket írtak maguknak arról, mekkora siker ez a bevonulás, hogy zengett a Foreign Affairs. Azóta is csak sikert sikerre halmoztak, értelemszerűen azért kellett kivonulniuk. Persze a pénz, meg az emberélet számolatlanul ment ebbe a nagy afgán kalandba – csak az értelmét nem sikerült kifejteni –, most majd jó helye lesz a törzsfőnököknél az amcsi felszerelésnek meg a ropogó dollároknak, nyilván jól jön majd a heroinkereskedelem felvirágoztatásában is.
Ám a legfényesebb siker az elmúlt huszonpár év demokráciaexportja. Egyszerűen nem tudnak olyan demokráciát rátukmálni az emberi jogokat nyilvánvalóan mélyen tisztelő iszlám népességre, amelyet ne fogadnának kitörő örömmel. Ilyen siker volt Líbia, Szíria, Egyiptom, Irak, satöbbi. Ezeknek a nagy sikereknek mind az lett a következménye, hogy az ott élő népesség azonnali hatállyal rohant szavazni, mégpedig a lábával, nagy sebességgel menekültek minél gyorsabban a növekvő káosz elől. Így aztán példák, tapasztalatok vannak – senki se gondolja, hogy másképp reagálnak ezek a végsőkig elkeseredett emberek, akiknek alighanem az életük az egyetlen megmaradt értékük. Teljes naivitás lenne feltételezni, hogy ott maradnak, azt várva, hogy majd késsel a kezükben hadonászó szakállas emberek kezében legyen látványosság a levágott fejük. (A most újra bevezetendő saría büntetési tételei között feketén-fehéren szerepel a lefejezés, szóval a tálibok nem árulnak zsákbamacskát.)
Ez bizony nekik nem túl vonzó opció. Nem, el fognak indulni, hova máshova, mint az európai határok felé. És persze sokan jönnek majd, nagyon sokan. (A magyar határon már most jelentősen megnőtt a migrációs nyomás.) Hogy mennyien? Afganisztán kb. 37–38 milliós, Szíria 17 milliós volt. 2015–16-ban csak Szíriából 5 millióan jöttek el, ennyit borítékolhatunk Afganisztánból is. A bevándorlás álprobléma, mondotta volt 2015-ben Kunhalmi Ágnes, a történelem ütőerére téve hüvelykujját, s csalhatatlan igazságként nem tarthatta magában a véleményét – s nyilván ennek is köszönhetően társelnök lett az MSZP-ben. Most Cseh Katalin zúdított prófétai átkokat és fenyegetéseket a fészbúkon a tálibokra – azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy mindkét hölgy maradandót alkotott a politikában, már várjuk, hogy Katalint is mihamarabb előléptessék.
A kuncogás persze semmit se segít a problémán, ugyanis a Katalin által megfenyített, s ettől nyilvánvalóan rettegő tálib vezetés a jelek szerint – egy ideig legalábbis – annyira nem óhajt gátat szabni a lelépő afgán honpolgároknak, ami azt jelenti, hogy biztosak lehetünk abban: sok afgán menekült itt fog kopogtatni. Mármost, a tapasztalataink ebben a kopogtatásban nem túl jók. Amikor ilyen történt legutolsó alkalommal, akkor ostromra emlékeztető képsorokat láthattunk, úgyhogy készülhetünk egy újabb 2015-ös menetre. Nem volt elég a koronavírus okozta károk után, kell még ez nekünk...
Jól kezdődik ez a XXI. század, azt leszögezhetjük.
Vezető kép: MTI/AP/Szidikulláh Hán
