alstom
"Most aggódik az MSZP, vagy újra éhes és megint lopni akar?" - Lázár feljelentést tesz a 4-es metró ügyében
A kormány döntése alapján ma délután büntetőfeljelentést tesz a 4-es metró ügyében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - derült ki a mai Kormányinfón. A tárcavezető bejelentette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján tesz feljelentést az ügyben. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy a 4-es metró beruházásának szétlopásának felelősségi rangsorában hol áll Demszky Gábor korábbi főpolgármester és helyettesei, Atkári János, Horváth Csaba és Hagyó Miklós, Lázár János nyomatékosította: első, második, harmadik és negyedik helyen. "Nemzetközi baloldali bűncselekményről van szó. A 452,5 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló beruházásban a csalással érintett számlák összege megközelíti a 170 milliárd forintot, hazánknak pedig 76,5 milliárd forintos bírságot kell megfizetnie az uniónak" - ismertette Lázár János.