Pesti Srácok

Nem Gulyás László ellen van nemzetközi elfogatóparancs kiadva Alstom-ügyben

Nem Gulyás László ellen van nemzetközi elfogatóparancs kiadva Alstom-ügyben

Gulyás László az Indexnek csütörtökön, kora este kijelentette, tévesen azonosították, nem áll körözés alatt és az országban tartózkodik. A hírt a Fővárosi Törvényszék közleménye is megerősítette.

A Fővárosi Törvényszék közleményében arról ír, a Magyar Nemzet nyomán a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Budai Központi Kerületi Bíróság az „Alstom-ügyben” nem bocsátott ki Gulyás László nevű személy ellen sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz. Gulyás László az Indexnek csütörtökön, kora este kijelentette, tévesen azonosították, nem áll körözés alatt és az országban tartózkodik.

Emlékezetes, korábban a Magyar Nemzet sajtóértesüléseire hivatkozva arról írtunk, nemzetközi és európai elfogatóparanccsal keresik Gulyás Lászlót, a 4-es metró beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjét. A portál információit a Párbeszéd-es Szabó Tímea írásbeli kérdésére adott legfőbb ügyészi válaszra alapozta, miszerint a 2011-ben indított Alstom-nyomozásban három gyanúsítottat hallgattak ki, egyiküket azonosította a Magyar Nemzet Gulyás Lászlóval.

Forrás: Index.hu/MTI/Fővárosi Törvényszék közleménye; fotó: mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.