Pesti Srácok

Külföldön körözik Demszky bizalmasát, a metróberuházás egykori vezetőjét

null

Nemzetközi és európai elfogatóparanccsal keresik Gulyás Lászlót, a 4-es metró beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjét – írja az MNO.hu Polt Péter levelére hivatkozva. A legfőbb ügyész Szabó Tímea írásbeli kérdésére válaszolt.

A portál arról ír, a Párbeszéd-es Szabó Tímea írásbeli kérdésében arról érdeklődött, miért nem történt érdemi előrelépés az elmúlt hat év során a 4-es metróval kapcsolatos nyomozásban, miközben az OLFA rövidebb idő alatt lezárta a saját vizsgálatát. Polt Péter válaszában közölte, az ügyben először 2009 decemberében indítottak nyomozást, amit három év múlva „részben bűncselekmény, részben bizonyítottság” hiányában megszüntettek.

A 2011-ben indított Alstom-nyomozásban ugyanakkor három gyanúsítottat múlt októberben kihallgattak, itt említette Polt név nélkül Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasát. Gulyást ugyan őrizetbe vették, de előzetes letartóztatását a bíróság elutasította. Az egykori DBR-igazgató így külföldre távozott, a fővárosi Alstom-bizottság nem tudta meghallgatni.

Teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MNO.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.