amazonas
Megerősítették, hogy a brit újságíró holttestét találták meg Brazíliában
Valóban a június elején eltűnt Dom Phillips brit újságíró holttestét találták meg a héten Brazília északnyugati részén – közölte helyi idő szerint pénteken a brazil rendőrség.Két szakértő az esőerdő-tüzek miatti hisztériáról: Nem is a Föld tüdeje ég
Nem Bolsonaro brazil elnök a felelős a mostani erdőtüzekért, Lula da Silva baloldali elnök alatt több tűz volt, nem kiugró a mostani erdőtüzek száma az Amazonas-medencében, és nem jó ötlet a farmereket meg a mezőgazdasági vállalatokat hibáztatni – írja a Mandiner a Forbes magazinra hivatkozva. A lapnak két környezetvédelmi szakember ugyanis azt nyilatkozta: a mostani erdőtűz nem nevezhető kiemelkedőnek a korábbiakhoz képest.A bolíviai elnök a G7 vezetőinek segítségét kéri az amazóniai erdőtüzek oltásában
Evo Morales bolíviai elnök vasárnapi Twitter-üzenetében meghívta a G7-országok vezetőit, hogy látogassanak el hazájába és segítsenek az amazonasi esőerdőt pusztító tüzek megfékezésében.A brit és a német kormányfő, valamint a francia államfő aggodalmát fejezte ki a brazíliai erdőtüzek miatt
Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt, és sürgették, hogy az ügy kerüljön napirendre a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7-csoport hétvégi csúcstalálkozóján, Franciaországban.Ajánljuk még