Pesti Srácok

Két szakértő az esőerdő-tüzek miatti hisztériáról: Nem is a Föld tüdeje ég

null

Nem Bolsonaro brazil elnök a felelős a mostani erdőtüzekért, Lula da Silva baloldali elnök alatt több tűz volt, nem kiugró a mostani erdőtüzek száma az Amazonas-medencében, és nem jó ötlet a farmereket meg a mezőgazdasági vállalatokat hibáztatni – írja a Mandiner a Forbes magazinra hivatkozva. A lapnak két környezetvédelmi szakember ugyanis azt nyilatkozta: a mostani erdőtűz nem nevezhető kiemelkedőnek a korábbiakhoz képest.

Az amazonasi esőerdő-tüzek kapcsán előkerült újra az az állítás, hogy az Amazonas vidéke a „föld tüdeje”, annyi oxigén termelődik ott. Ezt viszont hülyeségnek titulálta Daniel C. Nepstad, a világ egyik vezető Amazonas-szakértője a Forbesnak adott nyilatkozatában.

A New York Times nemrég arról értekezett, hogy ha az Amazonas-erdők vidéke szavannás tájjá válna, akkor nem tudna annyi szenet tárolni, és így csökkenne a világ tüdejének kapacitása. De Nepstad szerint, aki a klímaváltozással foglalkozó, híres IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) utolsó jelentésének egyik fő szerzője volt, ez is téves: az Amazonas sok oxigént használ, de ugyanennyit használnak a szójafarmok és a marhalegelők is. Nepstad azt is hozzátette: az erdőtüzek száma 80 százalékkal magasabb idén, mint 2018-ban, de csak 7 százalékkal több a tízéves átlagnál. A szakértő kifejti: a hírességek által posztolt fotóknak semmi köze a mostani tüzekhez.

PestiSracok facebook image

A Cristiano Ronaldo által posztolt fotó Dél-Brazíliában készült, távol az Amazonas vidékétől. A Leonardo DiCaprio és Emmanuel Macron által posztolt fotó húsz éves, a Madonna és Jaden Smith által megosztott kép pedig több, mint harminc. Más hírességek svédországi, indianai és montanai képeket osztottak meg.

Leonardo Coutinho környezetvédelemmel foglalkozó brazil újságíró azt is elmondta a Forbesnak: hiába hibáztatják sokan Brazília jobboldali elnökét, Bolsonarót a tüzekért, Lula da Silva baloldali kormánya és környezetvédelmi minisztere, Marina Silva idején, a kétezres években volt a legmagasabb az erdőtüzek száma. Őket mégsem hibáztatta senki az Amazonas veszélyeztetéséért. Coutinho hozzáteszi: a mostani helyzet egyáltalán nem kivételes Brazíliában és az Amazonas-őserdőkben. Ráadásul az erdőtüzek egy része nem is erdős részen van. A porig égő erdőkről szóló képekkel ellentétben az égő részek 80 százaléka megmarad – teszi hozzá. A 7 százalékos növekedést a tüzekben a száraz cserjések és a levágott fák okozzák, ugyanakkor az Amazonas erdejeinek felét törvények védik a kivágás ellen. 2004-2012 közt az erdőirtás 70 százalékkal csökkent arrafelé.

A Forbesnak nyilatkozó két szakértő szerint a fő veszélyt a kiszáradt részeken keletkező véletlen tüzek jelentik, amelyeknek a valószínűségét fokozza a klímaváltozás. Nepstad azt is kifejti: az Amazonasban terjeszkedő farmerek olyan emberek, akik szeretik a természetet, szeretnek horgászni és halászni. Meg lehetne nyerni őket az ügynek, de ehelyett elveszítik őket.

Lángol a dzsungel a Rondônia brazil szövetségi államban lévő Porto Velho közelében 2019. augusztus 24-én. Fotó: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

Nepstad hozzáteszi: Macronék nem szeretnének több brazil mezőgazdasági terméket látni Franciaországban az ottani földművesek miatt. A szójaültetvények ugyanakkor szerinte nem hibáztathatóak a tüzekért, azok ugyanis rendszerint csökkentik a tüzek számát, ráadásul munkát visznek a közeli településekre és csökkentik az egyenlőtlenségeket. Nepstad szerint évi kétmillió dollár bőven elég lenne a tüzek megfékezéséhez: az általa alapított Aliança da Terra hatszáz önkéntese kiváló kiképzést kapott az amerikaiaktól az erdőtüzek megállítására, most már csak a megfelelő járművek és felszerelés szükséges a munkához. A szakértők megjegyzik: a braziloknak elege van abból, hogy Kaliforniával mindenki szimpatizál, amikor ott erdőtűz van, Brazília viszont csak fintorgást kap.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatja el, ide kattintva.

Fotó: MTI/EPA/EFE/Joedson Alves

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.