amerikai elnökválasztás
Így próbálja meghekkelni Obama a hamarosan hivatalba lépő Trumpot
Megszokta már a világ, hogy a liberális gondolkodók, bőrszínükre, pozíciójukra, vallásukra való tekintet nélkül pontosan ugyanannyira tudnak megsértődni, ha valaki nem osztja a nézeteit, és egy kicsit jobban akkor, ha le is győzi őket. Ez a helyzet a január 20-án leköszönő Barack Obamával is, aki most épp mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb kárt okozza a hamarosan hivatalba lépő Donald Trumpnak és stábjának. Az amerikai elnök még attól sem riad vissza, hogy az országát diplomáciai bonyodalmakba sodorja, mert a lényeg a demokrata oldalon mindig az elégtétel.Putyin szerint az amerikai demokratáknak felesleges mást vádolniuk a vereségükért
Az amerikai demokraták nemcsak az elnök-, hanem a törvényhozási választásokat is elvesztették, ezért felesleges a kudarcért másokat okolniuk - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a pénteken Moszkvában mintegy másfél ezer újságíró részvételével megrendezett év végi sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, meg kellene tanulniuk méltósággal veszíteni. Az orosz elnök arról is beszélt, a nagykövet meggyilkolása nem lesz hatással az orosz-török kapcsolatokra. Brüsszeről szólva pedig kijelentette, ha az EU-val nem sikerül megegyezni, akkor külön kezd tárgyalásokba a tagállamokkal.Elektor kalandor: ma szavaznak le (várhatóan) Trumpra a delegáltak
Ma az elektorok megválasztják az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét, nagy valószínűséggel Donald Trumpot. Az 538 elektor idén nincsen könnyű helyzetben, mivel a demokrata szavazók az elmúlt hetekben megpróbáltak nyomást gyakorolni rájuk annak érdekében, hogy ne formálisan szavazzanak a republikánus, illetve a demokrata jelöltre, hanem próbálják meg úgy intézni, hogy ne Trump kerüljön végül a Fehér Házba. Ezen kívül egy régi vita is újra terítékre került az elektori rendszert illetően.Az FBI is egyetért azzal, hogy Moszkva Trumpot akarta a Fehér Házba segíteni a hackertámadásokkal
Egyetért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda a Központi Hírszerző Ügynökséggel abban, hogy az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások célja az volt, hogy ártsanak Hillary Clintonnak, és Donald Trump nyerje az elnökválasztást - közölték helyi idő szerint pénteken nevük mellőzését kérő kormányzati források Washingtonban.Sokan a szabadság országaként tekintenek Magyarországra Amerikában
Donald Trump megválasztása új fejezetet nyithat Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában - mondta az Origónak Connie Mark volt kongresszusi képviselő. A portál kérdésére a képviselő szerint a budapesti amerikai nagykövetségnek hosszú ideig csak ügyvivője volt.Hová tűnt Hillary Clinton?
Hillary Clintonról nem sokat hallani november eleje óta. A demokrata elnökjelölt láthatóan rosszul viselte a vereséget: nem szólalt meg a választás éjszakáján, rajongói szétvertek több nagyvárost és a szavazatok újraszámlálását követelte. Mostanra látszólag nyugodtabbak a kedélyek, viszont még mindig nem világos, hogy a Trump főellensége, a „fehér szupremácia” elleni küzdelem utolsó reménysége mit tervez az elkövetkezendő 4 évre. A CIA legújabb jelentésén – mely szerint Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba – jól látszik, hogy Clintonék csapata nem tud beletörődni a vereségbe, annak ellenére, hogy a Twitteren próbált nagyvonalúnak látszani.Ajánljuk még