amerikai elnökválasztás
Trump kivizsgáltatná, beépült –e kampánycsapatába az FBI az Obama-kormányzat utasítására
Donald Trump amerikai elnök vasárnap felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálja ki, vajon a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a 2016-os elnökválasztások idején beépített-e ügynököt a kampánycsapatába.Lassan nem lesz a világon, akit ne perelnének a Demokraták Clinton-né csúfos bukása miatt
Az amerikai Demokrata Párt beperelte az orosz kormányt, Donald Trump elnökválasztási kampánycsapatát és a WikiLeaks kiszivárogtató portált azzal az indoklással, hogy a 2016-os elnökválasztás idején összejátszottak a választási folyamat megakasztása érdekében. Külföldi országok beperlése egyébként várhatóan komoly jogi kihívást jelent majd a demokratáknak, részben azért is, mert más országok mentességet élveznek az adott országban.Obamának engedte a Facebook, amit Trumpnak nem
Amint a Facebook rájött, hogy a Cambridge Analytica ugyanolyan stratégiát alkalmazott, mint Obamáék, felfüggesztették a céget – írta meg a Mandiner a The Hill cikkére hivatkozva. A lap szerint Obama új adatbázisát úgy építették fel, hogy az egyes önkénteseket arra kérték, lépjenek be Obama újraválasztási oldalára a Facebook-fiókjukkal.Nem mozdítja el az ellene vizsgálódó ügyészt Donald Trump
Nem fontolgatja a kampánycsapata és Oroszország közötti esetleges összejátszást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller leváltását Donald Trump – derült ki az amerikai elnök vasárnapi nyilatkozatából. A demokraták és a republikánusok egyetértenek abban, hogy Mueller elmozdítása komoly hiba lenne, és alkotmányos válsághoz vezetne.Trump volt kampányfőnöke és annak üzlettársa ellen emelnek vádat
Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort és az utóbbi volt üzlettársa, Rick Gates ellen emelnek vádat annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozásáról.A Fehér Ház egyik tanácsadója szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a választásokon csaltak Trump kárára
A Fehér Ház egyik tanácsadója, Stephen Miller szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a tavaly őszi elnökválasztásokon csaltak Donald Trump kárára.Polbeat Extra: Trump és Magyarország - Élő stream tv adás ma 18 órakor!
Holnap hivatalba lép az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump. Az esemény apropóján ma 18:00-kor élőben jelentkezünk a Polbeat Extra című műsor keretein belül, ahol Trump Magyarországgal való lehetséges viszonyáról fogunk beszélgetni Szentesi Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával, illetve Szilágyi András újságíróval az R56 szabadságharcos sörözőben, a Bem rakpart 53-ban. Műsorvezetők: Ambrózy Áron és Dezse Balázs.Az illegális bevándorlás megállítását ígérte Donald Trump igazságügyminiszter-jelöltje
A polgári szabadságjogok, köztük a szavazati jog védelmét, az illegális bevándorlás megállítását, a "radikális iszlám terrorizmus" elleni küzdelmet, a fegyveres erőszak megállítását, a rendőrség és a lakosság kapcsolatának javítását ígérte kedden kezdődött kongresszusi meghallgatásán Jeff Sessions, alabamai szenátor, Donald Trump megválasztott elnök igazságügyminiszter-jelöltje.Ajánljuk még