Pesti Srácok

Nem mozdítja el az ellene vizsgálódó ügyészt Donald Trump

Nem mozdítja el az ellene vizsgálódó ügyészt Donald Trump

Nem fontolgatja a kampánycsapata és Oroszország közötti esetleges összejátszást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller leváltását Donald Trump – derült ki az amerikai elnök vasárnapi nyilatkozatából. A demokraták és a republikánusok egyetértenek abban, hogy Mueller elmozdítása komoly hiba lenne, és alkotmányos válsághoz vezetne.

Nem, nem fontolgatom – felelte sommásan Trump elnök a Robert Mueller menesztését firtató újságírói kérdésre, amikor Camp Davidből visszatért a Fehér Házba. Muellert amiatt érték bírálatok az amerikai jobboldalról és az elnök korábbi csapatából, mert a különleges ügyész a kormányzati infrastruktúra biztosításáért felelős, úgynevezett Általános Szolgáltatási Igazgatóságtól (GSA)a Trump hivatalba lépését előkészítő stáb több ezer e-mailjéhez jutott hozzá.

Ez nem fest valami jól. Szomorú ügy ez. Nagyon felzaklatta az embereimet –mondta Donald Trump. Bár elképzelhetetlennek tartom, hogy bármi is legyen bennük. Mint már mondtuk: nem volt összejátszás. Semmiféle összejátszás nem volt – hangsúlyozta az elnök. Az elnökség átadás-átvételét Trump részéről intéző stáb jogászai szombaton levelet küldtek szét két kongresszusi bizottságban, amelyben azt állítják, hogy Mueller engedély nélkül és nem megfelelő módon jutott az információkhoz. Az ügyész szóvivője viszont közölte: jogszerűen jutottak hozzá az e-mailekhez. A GSA is tudatta: Trump csapatából minden érintett aláírta, hogy tudomásul veszi, a kormányzati szervereken áthaladó kommunikációt ellenőrizhetik és meg is őrizhetik a tartalmakat. Szó sem volt arró, hogy bármilyen ezzel kapcsolatos hatósági kérést a GSA csak Trump csapatán keresztül intézhetne, ahogyan azt az átadás-átvételt intéző stáb jogásza állítja – közölte az igazgatóság. Mueller leváltásának lehetősége sok politikusnál megkongatta a vészharangot, az ellenzéki demokraták szerint alkotmányos válsághoz vezetne, ha Trump leváltaná a kampányának ügyeit vizsgáló ügyészt. Még republikánus politikusok is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy hiba volna Mueller elmozdítása.

Forrás: MTI Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.