Pesti Srácok

robert mueller

Nincs bizonyíték Trump ellen – Közel két év boszorkányüldözés után csak a demokratákról derültek ki orosz kapcsolatok

Világugar 2019 március 25.
Bajban van a balliberális oldal az Egyesült Államokban, hiszen a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság közel két éves, hatszázhetvenöt napos megfeszített munka után sem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai “egyeztettek vagy összejátszottak” volna az oroszokkal. Mindezt kongresszusi politikusokhoz írt levelében jelentette ki William Barr igazságügyi miniszter, most pedig adódik a kérdés: Hogyan tovább, demokraták? Már a 2016-os amerikai választási kampány előtt megjelent, utána pedig szó szerint nap, mint nap próbálták ébren tartani a Trump-adminisztráció oroszokkal való összejátszásának vádját, bizonyíték azonban csak az ügyet kirobbantó demokraták ellen került elő. Hillary Clinton demokrata kampánystábja ugyanis hatmillió dollárt fizetett egy cégnek, a Fusion GPS-nek, hogy készítsen egy úgynevezett Trump-dossziét. Egy volt hírszerző segítségével létre is jött a dosszié; az amerikai kongresszusi vizsgálóbizottságok ebből szemezgettek, amikor Trumpot be akarták sározni, azonban valódi bizonyíték végül nem került elő, csupán Clinton asszonyról derült ki, hogy üzletet kötött a Roszatommal: külügyminiszterként engedélyezte, hogy az orosz állami vállalat 20 százalékos részesedést vásároljon az Uranium One kanadai cégben. A cégnek az Egyesült Államokban is vannak bányái, melyek nem mellesleg az amerikai uránszükséglet egyötödét fedezik. Végül akkor kit hálózott be az orosz medve?
Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.