amerikai előválasztás
Trump a semmiből 10 év alatt lett intézmény a politikában is
Kevés a jelenleginél unalmasabb kampány zajlott az Egyesült Államokban. Sőt, megkockáztatom, hogy a második világháború óta ennyire lefutott előválasztási csatározások se a demokratáknál, se a republikánusoknál nem voltak. Még csak tavasz elejét írjuk, de már 100 százalékosan bizonyossággal eldőlt, hogy Biden – hivatalban lévő elnöktől mondjuk ez papírforma -, illetve Trump indul az elnöki címért.GEOrgPOLITIKA – Eldőlt: Trump és Biden küzdenek az ovális irodáért
Mindkét elnökjelölt megszerezte a szükséges szavazatokat az előválasztáson, így a Demokrata Párt színeiben Joe Biden, a republikánus párt választottjaként Donald Trump indul harcba az elnöki székért. Trump már ki is hívta Joe Bident egy elnökjelölti vitára.Már hivatalos: megint Trump és Biden csapnak majd össze novemberben
Négy államban tartottak előválasztást kedden az Egyesült Államokban, az eredmények alapján pedig most már biztos, hogy novemberben megismétlődik a 2020-as választási párharc: a jelenlegi elnök, Joe Biden és elődje, Donald Trump is elérte ugyanis a jelöléshez szükséges küldöttszámot – írja a BBC.Donald Trump és Joe Biden véglegesítheti elnökjelöltségét a keddi előválasztásokon négy amerikai államban
Az Egyesült Államok négy szövetségi államában tartanak kedden előválasztást, amelyen a republikánus Donald Trump és a demokrata Joe Biden is összegyűjtheti a hivatalos elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatokat.Trump visszakerül a Fehér Házba?
Mi Trumpra tettük fel a zsetonjainkat – mondta Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás kapcsán. Magyarorsztág szuverenista politikája, az ukrán háború lezárása, az illegális migráció megállítása mind-mind nagyban múlik azon, hogy sikerül-e Trumpnak győznie. De vajon sikerül? És hogy áll?Trump tarolt a szuperkedden
Totális győzelmet aratott Donald Trump volt elnök az úgynevezett szuperkedden, amely az amerikai előválasztás talán legfontosabb napja. Tizenöt államban tartanak ekkor előválasztást, köztük többek között Texasban és Kaliforniában is. Eddig tizenegy állam hirdetett eredményt, közülük tízben a volt elnök győzött, még abban a Coloradóban is, ahol az állam legfelsőbb bírósága megpróbálta eltávolítani a szavazólapról.Kulcsfontosságú nap jön az Egyesült Államokban - érkezik a "szuperkedd"
Március 5-én, kedden tartják az amerikai előválasztás legfontosabb napját, az úgynevezett szuperkeddet, amikor egyszerre 15 államban és az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoában járulnak az urnákhoz a választók, hogy döntsenek arról, kik legyenek a jelöltjeik a november 5-i választásokon.Több mint egy tucat államban tartanak előválasztást az úgynevezett szuperkedden az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak kedden előválasztásokat, amelyeken az elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.Ajánljuk még