angela merkel
Merkel: Meg kell őrizni az internet egységét és szabadságát
Az internet globális közösségi jószág, amelynek egységét és szabadságát meg kell védeni – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden, Berlinben, az ENSZ internet-szabályozási kérdésekkel foglalkozó állandó fóruma (Internet Governance Forum – IGF) tanácskozásán.Angela Merkeltől várta a segítséget Soros György a magyar biztosjelölt elgáncsolásához
Minden követ igyekezett megmozgatni Soros György annak érdekében, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország ne kaphassa meg a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót – írja a Magyar Nemzet. A lap nemzetbiztonsági forrásból származó értesülései szerint a tőzsdespekuláns egy általa is támogatott, befolyásos német szervezet elnökén keresztül akart ennek eléréséhez segítséget kérni Angela Merkel kancellártól.Merkel: Afrika stabilitása európai érdek
Afrika több esélyt rejt, mint kockázatot, stabilitása és fejlődése pedig Európa érdeke is – mondta Angela Merkel német kancellár kedden, Berlinben, ahol 12 afrikai ország, több európai állam és nemzetközi pénzügyi szervezetek vezetőivel tárgyalnak az Egyezmény Afrikával (Compact with Africa) nevű befektetési partnerségi megállapodás első két évének eredményeiről.Merkel szerint az adat az "új olaj", pedig azt hittük, hogy a "gazdasági bevándorló"
Az adat az "új olaj", nyersanyag a gazdaság számára új termékek előállításához, az adatok felhasználására épülő digitalizáció pedig drámai mértékben átalakítja a társadalmat – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn, kormánya kétnapos tanácskozása után, a Brandenburg tartományi Mesebergben.Heiko Maas: Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra
Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra, és a szövetséget akkor is meg kell majd őrizni, amikor a kontinens már képes lesz önállóan megvédeni magát – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter egy vasárnap megjelent írásában. A szociáldemokrata politikus a Der Spiegel című hírmagazin portálján közölt írásában azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia államfő a napokban az agyhalott kifejezéssel jellemezte a NATO állapotát, kifejtette: a francia elnöknek igaza van abban, hogy erős és szuverén Európát kell építeni, amely az eddiginél sokkal többet tesz a saját biztonságáért, azonban németeknek és franciáknak egyetértésre kell jutniuk abban, hogy miként lehet megvalósítani ezt az új Európát, és Németország számára világos, hogy hiba lenne, ha aláaknáznánk a NATO-t.Von der Leyen: Brüsszel új javaslatot készít a migrációs politika átalakítására
Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására – mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke pénteken, Berlinben, Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után.Nógrádi György: A migrációt csak egységes európai fellépés állíthatja meg
A migrációt csak egységes európai fellépés állíthatja meg, mivel az embercsempészet irányítói mindig megtalálják a korrumpálható hivatalnokokat – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Egyre kevesebb interjút ad Merkel
Egyre kevesebb interjút ad Angela Merkel német kancellár, és a sajtó helyett a digitális kommunikáció közvetlen csatornáin keresztül fordul az állampolgárokhoz – írta a Der Tagesspiegel című német lap pénteken, egy kormányzati kimutatás alapján.A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével
Elégedetlen a lakosság többsége Németországban a kormány munkájával – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely abból az alkalomból készült, hogy hivatali ideje feléhez érkezett Angela Merkel negyedik kormánya. A Bild am Sonntag nevű lapban közölt adatok szerint a lakosság ötvenkét százaléka rossznak vagy nagyon rossznak értékeli a kormány munkáját, míg az elégedettek aránya országszerte negyven, a keleti tartományokban, a volt NDK területén pedig csupán harminchét százalék.Ajánljuk még

















