antifa
Igyatok sört, az üveget tartsátok meg – Így készül a pénteki tüntetésre a magyar antifa
A baloldal internetes keltetője, a Reddit is felkészült a pénteken tartandó tüntetésre, sőt, még tanácsokat is adtak azoknak, akik részt kívánnak venni rajta. Ezek között szerepel, hogy mindenki öltözzön feketébe, vigyen maszkot (mintha egyenruhában lennének?), és legyen náluk a "TASZ forródrót" száma. A legfontosabb tanács: igyanak sört, és tartsák meg az üveget!A rendőrségnek köszönhető, hogy nem balhéztak az antifák a hétvégén
Nem történt erőszakos bűncselekmény, a rendőrségnek sikerült fenntartania a rendet a kitörés napjával összefüggő gyűléseken, illetve az azt megelőző napokban a fővárosban – derült ki a Police.hu szerda reggeli tájékoztatásából. Az egyenruhások több száz igazoltatás mellett hat embert állítottak elő, ám rendkívüli esemény nem következett be.A Politikai Pankrációban is Novák Katalin és Bayer Zsolt uralja a közbeszédet (videó)
Jelenleg két fő téma uralja a közbeszédet: Novák Katalin elnöki kegyelme és Bayer Zsolt nagyapja. A Politikai Pankráció mai részében főleg ez a két téma kapott kiemelt szerepet, de Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró megvitatták az "ellenzéki városokkal" kapcsolatos beruházások és az Antifa helyzetét is. A Politikai Pankráció mai része nemcsak a témaválasztás, de az elhangzott pro és kontra érvek miatt is kiemelkedőre sikerült. Nézd meg a teljes beszélgetést!A repülésbiztonságnál már csak a progresszív sokszínűség a fontosabb – Hardcore Hobbista
Amerika, pontosabban New York annyival előrébb jár már Magyarországnál, hogy ott már nem büntetik az antifa stílusban elkövetett, hét a kettőre támadásokat. Bevándorlók esetén pedig akkor se, ha a megtámadott kettő rendőr. Rögtön ezután átkukkantunk kicsit a Boeing-gyárba, ahol mostanában repülőgépgyártás nem nagyon van, de legalább színes, meleg és diverz az a csapat, amelyik nem tud repülőgépeket gyártani. A második részben vendégünk Tóth-Bíró Zsófia, a The European Conservative vezetője, akivel arról beszélgetünk, hogy lehet-e még konzervatív remény a brüsszeli elittel kapcsolatban.A Mi Hazánk terrorszervezetté nyilvánítaná az "antifa tömörüléseket"
Az antifa mozgalomhoz tartozó tömörülések terrorszervezetté nyilvánítását sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom fővárosi elnöke. Vékony Csongor felidézte: pártja tavaly már benyújtott egy ilyen tartalmú törvényjavaslatot, amelyet azonban "a kormány a baloldallal karöltve söpört le az asztalról".Antifa terroristát ölelgetnek Brüsszelben, az európai gazdákra viszont magasról tesz a kommunista elitalakulat – EUnuch
Hogy Európa töketlen-e, illetve, hogy ezek-e a végnapjai, az nem derül ki az e heti beszélgetésünkből, szó lesz viszont arról, hogy mivel az Ukrajna támogatásával kapcsolatos lejáratás nem annyira jött össze, ezért most egy szélsőbaloldali antifa terrorista letartóztatása miatt próbálják meg pellengérre állítani Magyarországot. Közben persze az EU nagy bajban van, ugyanis már szinte mindenhol tiltakoznak a gazdák, azok, akik a kontinens élelmiszerellátását biztosítják, de a WOKE kommunista brüsszeli vezetés szerint inkább az ukrán mezőgazdasági termékeknek kellene esélyt adni arra, hogy tönkretegyék a tagállamok gazdaságait. Ezek mellett csemegéztünk Brüsszel azon tervéből is, hogy az Európai Unió egészében kriminalizálja a beleegyezés nélküli szexualitást, amely terv éppen szétesni látszik, ugyanis az EU fővárosai nem értenek egyet a nemi erőszak közös jogi meghatározásával kapcsolatban.Rétvári Bence a PS-nek: szégyen, ha egy magyar ember külföldiek zsoldjába áll (Videó)
Nemrég nyilvánosságra került felvételeken az Action for Democracy vezetőségébe tartozó fekete öves Soros-emberek vallanak – egyebek mellett – arról is, hogy tényleg az amerikai spekuláns guríthatta a dollármilliókat Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmához, és a Karácsony Gergely főpolgármester előválasztási kampányára létrehozott 99 Mozgalomhoz. Eddig három rejtélyes videót tettek közzé a szóban forgó X-oldalon, amelyekből rengeteg érdekes információt lehet megtudni Soros politikai manipulációiról, amelyek egyszerre zajlanak az amerikai politikai hadszíntéren és számos egyéb országban is. Erről a témáról is beszélgettünk Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával, valamint arról is, hogy milyen intézkedésekkel készül a rendőrség, ha a szélsőséges antifák ismét támadásra készülnének Magyarországon. Részletek a videóban.Már az Európai Parlamentben is téma a Budapesten balhézó antifa aktivista ügye
Komoly hullámokat vert Ilaria Salis ügye, s immár nem csak az olasz sajtóban és az olasz politikusok körében, de az Európai Parlamentben is téma az antifasiszta aktivista és a börtönkörülmények.Ha a pestiek lemennek vidékre oktatni, akkor a vidék feljön közlekedést szervezni – Politikai Pankráció
Az Európai Unió annyira képviseli Ukrajna érdekeit, hogy akár egy tagállamra is ledobná a gazdasági atombombát. Karácsony Gergely pedig bátran elfutott: ahhoz képest, hogy egy tapodtat nem hátrál, mégis megegyezett Lázár Jánossal, és még a bérlet is olcsóbb lett. Minden bizonnyal rájött arra, hogy Vitézy Dáviddal sok mindenről érdemes vitázni, de a közösségi közlekedés szervezéséről nem. Meloni pedig előbb olasz, és csak utána, másodállásban jobboldali, ezért aggódik a magyar börtönkosztot kifogásoló antifa terrorista kishölgyért. Ezen a héten Apáti Bence és Balogh Gábor lépett a birkózószőnyegre.Ajánljuk még

















