antiszemitavád
Gulyás Gergely: Michael Roth arcátlansága a német külpolitika szégyene
Magyarországot vádolja antiszemitizmussal annak az országnak a politikusa, ahol az elmúlt évben a nyílt utcán gyilkoltak zsidókat származásuk miatt. A külügyi államtitkár kijelentése a '30-as évek minden valóságalapot nélkülöző német propagandáját idézi. Michael Roth arcátlansága – különösen a német uniós elnökség alatt – a német külpolitika szégyene – világított rá Gulyás Gergely a közösségi oldalán közölt bejegyzésben.Szijjártó: Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van
Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van – szögezte le szombat esti Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.„Hordót a zsidónak” – Amikor antiszemita rágalmak özöne zúdult az MDF-kormányra (Stefka István a médiaháborúról, 6. rész)
Bár most hihetetlenül jók az Izrael és Magyarország közötti kapcsolatok, és ma is minden zsidó származású magyar biztonságban érezheti magát itthon, a kilencvenes években a balliberális sajtó elhitette, hogy fasizmus van születőben Magyarországon, ahol sorozatos antiszemita támadások történtek. Az igazán undorító, hogy ez csak a lejáratás egyik eszköze volt. Az SZDSZ, a visszatérésre készülő MSZP és a velük cinkos média mindent megtett az MDF-kormány megbuktatására. 1990 nyarától különböző antiszemita ügyeket kreáltak. Ilyen volt az az állítólag "hordót a zsidónak" bekiabálás, ami nem is hangzott el, és amiről a Kurír hazudott következetesen. És, amit a sajtó nagy része átvett. Ezzel párhuzamosan zajlott Hanákné ügye, az ismert történész feleségét állítólag megszúrta a „zsidógyűlölő tettes”, aki valójában nem létezett, mert Hanák Katalint nem támadta meg senki sem. Férje egy különösen rosszindulatú állambiztonsági ügynök volt, ez mindent elmond erről a párról. Erre jött még Kis János, aki állítólag micisapkához hasonlította a Szent Koronát, majd Landeszmann György főrabbi, aki szerint a magyar kultúra a fütyülős barackkal egyenlő. Sokan voltak érdekeltek az árokásásban, és mivel a média szinte teljes egészében a rendelkezésükre állt, ekkor még bármit megtehettek. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát, ezúttal egy kényes, de annál emlékezetesebb témával, 6. rész.Csengey Dénes: Auschwitz nem arra való, hogy bűnöket takargassunk vele (videóval)
Sokan szerettük Csengey Dénest, aki fájdalmasan fiatalon ment el. 1990-ben készült az a felvétel, amelyben Sándor György író-humoristával beszélget az antiszemitizmusról és az ahhoz hasonlóan nagy bűnről: az antiszemitizmus hamis vádjáról. Csengey kristálytisztán megfogalmazta, hogy másképp gondolunk a rabbira, mint arra a kádárista vezető újságíróra, aki Kádárt és Aczélt is kiszolgálta, és amikor kritizálják, azt mondja: azért támadnak, mert zsidó vagyok. Nem, nem azért. Egy igaz ember gondolatai a magyarság és a magyar zsidóság közös útjáról, és a fegyverként használt gyalázatos bélyegről.Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört
Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.Alföldi szerint fasisztoid irányba megy az ország, a Soros-kampány pedig antiszemita
Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban, a Soros-kampány pedig egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá – nyilatkozta az Azonnali.hu-nak Alföldi Róbert a tőle megszokott hihetetlenül elfogult, hihetetlenül rettegő, hihetetlenül ballib stílusban. A rendező megnyugtatta az országot, hogy nem lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.Konrád: Büntesse csak meg Magyarországot az unió! – „Itt a zsidókat szidják”
Interjút adott a Soros György által kitartott Magyar Narancsnak Konrád György író, félhivatalos antiszemitizmus-szakértő, aki szerint a Soros-kampány zsidózás. Mint fogalmazott: „Itt a zsidókat szidják. Egy pillanat alatt, ösztönösen ez jut az eszükbe, mert tudják, milyen volt a stílusa, az apparátusa a háború előtti zsidóellenességnek. Senki nem gondolhatja, hogy a zsidók naiv módon nem veszik észre, hogy róluk van szó. Róluk van szó, nemcsak Sorosról, hanem különféle zsidókról.” Konrád normálisnak tartaná, ha megbüntetnék Magyarországot a civiltörvény és a lex CEU miatt, és megvonnák az uniós támogatásokat.A „sorosozó” kampány leállítását kéri Orbán Viktortól a Mazsihisz elnöke
A „sorosozó” kampány leállítását kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől levélben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.Soltész: Timmermans „súlyosan megsértette az itt élő zsidó közösségeket”, mondjon le!
Lemondásra szólította fel az Európai Bizottság első alelnökét az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán nyílt levélben. Soltész Miklós Frans Timmermanshoz intézett levelében azt írta: az uniós vezető „súlyosan megsértette hazánkat, a magyar embereket, az itt élő zsidó közösségeket, így nem lehet más választása, mint lemondani hivataláról”.Ajánljuk még