antonio tajani
Tajani: Sürgősen el kell mozdítani a holtpontról a menekültügyi reformot
Sürgősen el kell mozdítani a holtpontról az európai uniós menekültpolitika megrekedt reformját, mégpedig egyhangú döntés helyett többségi szavazással - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek migrációval foglalkozó csütörtöki ülésén Brüsszelben. Az uniós parlament elnöke azt mondta, hogy a menekültügyi rendszer reformja körül kialakult patthelyzet valóságos ajándék "a populistáknak és az eurofóboknak".Tajani abban reménykedik, Salvini meggyőzi Orbánt a bevándorlók átvételéről
Az Európai Parlament (EP) elnöke reméli, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes keddi találkozójukon meggyőzi Orbán Viktor miniszterelnököt a dublini rendszer reformjának szükségességéről. Javasolta, aki nemet mond az áthelyezésre, az fizessen be többet az afrikai országokat támogató "Marshall-tervbe"."Meg kell állítani a tranzitországokból és az afrikai partokról útra kelőket"
Az európai polgároknak jogukban áll biztonságban érezni magukat, ezért egy olyan Európai Uniót akarnak, amely biztosítani tudja a határok védelmét és a migrációs áramlások teljes körű ellenőrzését, a legfontosabb prioritás tehát a földközi-tengeri útvonalak lezárása - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Brüsszelben.Budapesten fogadta az Európai Parlament elnökét Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az Országházban fogadta Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.Válaszlépéseket ígért Juncker Trumpnak az amerikai védővámok miatt
Rövidesen bejelenti az Európai Bizottság a megfelelő válaszintézkedéseit az importált acélra és alumíniumra tisztán protekcionista céllal kivetett amerikai védővámokra – közölte csütörtökön a testület elnöke, miután az Egyesült Államok tudatta, nem ad további mentességet az Európai Uniónak.Az EP elnöke is a migránsok befogadásához kötné az uniós kifizetéseket
Helyes eljárás feltételekhez kötni az Európai Unió (EU) közös költségvetéséből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését - mondta az Európai Parlament (EP) elnöke egy német lapinterjúban az Európai Bizottság következő hétéves (2021-2027) költségvetési tervében rögzített jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban. Az interjúban föltette, miért vannak főleg Németországban, Olaszországban, Görögországban vagy Spanyolországban? Hozzátette, a keleti tagországok sok pénzt kapnak az EU-tól. Cserébe nekik is szolidárisnak kellene lenniük.Tajani: nincs vesztegetni való idő a migráció kezelésének kérdésében
Európának nincs több vesztegetni való ideje, hogy megoldja a migráció okozta válság kérdését, a megoldást a lehető leggyorsabban el kell érni - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben, az uniós állam- illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásának megkezdését követően tartott sajtótájékoztatóján.Az EP elnöke sem ért egyet az ukrán oktatási törvénnyel
Antonio Tajani fellép az ukrán nyelvörvény ellen és védelmébe veszi az európai kisebbségi nyelvhasználatot- hangzott el a tegnap délután megtartott strasbourgi plenáris ülésen. Az ülés napirend előtti felszólalói: Bocskor Andrea magyar és Cristian Dan Preda román európai parlamenti képviselők voltak, akik aggodalmaiknak adtak hangot az új ukrán oktatási törvény miatt.Bíróságra citálnák az "egykori kommunista tagországokat" a kvóta miatt
Szolidaritást kért az EU „egykori kommunista tagországaitól" a menekültek elosztásával kapcsolatban az Európai Parlament (EP) elnöke egy szerdai német lapinterjúban. Hozzátette, „valamennyi egykori kommunista EU-tagországnak tudnia kell, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca". Arról is szólt, az EP „erőteljesen síkraszállt azért, hogy Magyarországot bíróság elé állítsák kötelezettségének megtagadása miatt".Ajánljuk még