apollo 11
Online városvezetés, öt pontos gazdaságvédelmi csomag - Győr a koronavírus árnyékában
Januárban, amikor a győriek óriási többséggel megválasztották polgármesterüknek Dr. Dézsi Csaba Andrást még nem sejthették, mekkora áldás lesz hetekkel később egy olyan városvezető, aki polgármesterként is orvos és így felkészültebben, hozzáértéssel tudja kezelni a nem mindennapi helyzetet, amit szinte egyik napról a másikra hozott az életünkbe aCOVID-19vírus. Nem elég, hogy Győr-Moson Sopron megye a főváros és Pest megye után a legfertőzöttebb, a városvezetést sem kerülte el a koronavírus. Pont az előtt, hogy a Dézsi visszatért volna a kórházba is dolgozni, előbb a város jegyzőjéről derül ki, hogy koronavírus fertőzött, majd az ő aztán egyik alpolgármesterének COVID-19tesztje is pozitív lett. Az egész városvezetésből ketten maradtak fizikálisan is a "fronton", Dr. Pergel Elza és Szeles Szabolcs alpolgármesterek, egyéb iránt maradt a Skype, az online ügyintézés- házi karanténból. A polgármester a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, mind orvosként, mind az önkormányzati munkában olyan csapattal vette körül magát, akiknek a munkájában maximálisan megbízik, akik a fizikai távollétében is maximálisan elvégzik a dolgukat és képesek őt is helyettesíteni, emellett folyamatos online kapcsolatban vannak, mindenről egyeztetnek. A helyzet nem egyszerű. Győr tranzitváros, közel van két országhatár is, a betegek száma feltehetően ezért is magasabb ebben a megyében, mint más vidéki megyékben. A turizmus, ami Győr gazdaságának egyik lába, gyakorlatilag áll, ki tudja meddig. Az autóiparban, ami az ipar jelentős részét teszi, már most érezhető a visszaesés. A polgármesternek úgy kell ezen a helyzeten átvezeti a várost, hogy közben személyes harcát is meg kell vívnia a koronavírussal, és már a felesége is beteg. Apollo 50 – Fél évszázada tette meg az ember az első lépéseit a Holdon
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. Az emberiség az Apollo-program lezárása óta nem tudta megismételni az emberekkel végrehajtott űrrepülések akkori sikereit, az Egyesült Államokat és Oroszországot manapság pedig legfeljebb a feltörekvő hatalmak, Kína és India hasonló ambíciói motiválják az újabb, a Holdra vezető expedícióra, ám eddig jobbára csak a szavak szintjén. Az Apollo 11, majd az azt követő vállalkozások mögött több ezer vállalat, több százezer ember sok évnyi megfeszített munkája áll, a legtöbben azonban csak az asztronautákra emlékeznek. Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins az emberiség eddigi legnagyobb kalandjában vehettek részt, és ez akkor is így van, ha az őket követő öt sikeres Apollo-misszió lényegesen több tudományos eredményt tudott felmutatni.