apró piroska
A vörös polip különösen visszataszító csápja: Kende Péter, aki a KISZ propagandistájából Princz bizalmasa és ifjabb Apró barátja lett
Kende Péter az ELTE jogi karán végzett, majd közel tíz évig a KISZ egyre fontosabb kádere volt. Vezette a kommunista szervezet vezetőképző iskoláját és a budapesti propagandaosztályt is. Később átment a Siklósi Norbert vezette Lapkiadó Vállalathoz jogásznak, akkor, amikor a Lapkiadónál Siklósi különböző állambiztonsági, hálózati leányvállalatokat hozott létre, amelyekkel új lapokat indítottak. Kende volt az, akit a vállalat küldöttnek javasolt a „reformerek” felfutásának idején, rajta kívül a moszkvai tudósító Kerekes Andrást és a Kapu egyik alapítóját, Földesi Józsefet akarták küldeni. Utóbbi ugye a Kapu egyik legismertebb embere volt, azé az újságé, amelyet Siklósi részben állambiztonsági cége, az Interedition hozott létre. Kende a Pesti Műsort kapta meg, ő vezette a lapot, és az azonos nevű céget, amely mögé a Postabank és a Dunaholding is beállt. Princz Gáborék első lapja a Pesti Műsor lett, így találkozott újra a két KISZ-es, hiszen Princz is benne volt a KISZ kerületi bizottságában. Nem meglepő, hogy a szocialisták hatalomra kerülése idején, 1994-ben Kende lett a Postabank sajtóholdingjának a vezetője. Kende később két Orbán Viktort lejárató könyvvel vált hírhedtté, majd azzal, hogy megírták, közös cége volt a korábbi állambiztonsági tiszttel, Nagy Lajossal. Ekkor derült ki az is, hogy Kende jó barátja lett ifjabb Apró Antalnak, és cégében Apró Piroska korábbi titkárnője, a néhai Nagy Lajos felesége is benne volt. A vörös polip közelről, avagy Kende Péter felfutása. Princz Gábor moszkovita apja Apró Antal „lakája” volt – Az Apró-klán és a szovjetek állhattak a Postabank-vezér felemelkedése mögött
Princz Gábor alig harminckét évesen a frissen megalakított Postabank vezére lett. Mindig találgatták, hogy hogyan ejtőernyőzött ennyire fontos kulcspozícióba, sokan még mindig azt hiszik, hogy az ÁVH-s Princz Gyula fia volt. Nem. Apja Princz György volt, akit Princz Gábor egyszerű közgazdásznak hazudott a különböző interjúkban, azt tódítva, hogy normális, átlagos családban élt. A moszkovita Princz György nem volt átlagos, a Szovjetunióban dolgozott külkereskedőként és diplomataként (Princz Gábor Moszkvában született), de ennél is fontosabb, hogy hazatérve Apró Antal bizalmasa, erősebb megfogalmazása szerint a "lakája" lett. Princz egyik fia a rendszerváltás idején a Postabank élére repült, másik fia a nyolcvanas években egy szovjet-magyar vegyesvállalatot vezetett, tovább járva azon az úton, amin apja a kommunista diktatúrában elindult. Princzék tágabb értelemben az Apró-klánhoz tartoztak, ezt kiderítve már világosabb, hogyan is lehetett Apró Antal lánya, Apró Piroska később a Postabank felügyelőbizottságának az elnöke. Princz Gábor felemelkedése, 1.rész. Szeretne Magyarországon agyonlőtt ex-miniszterelnököt látni?
A bolgár rendszerváltást, vagy inkább modellváltást levezénylő moszkovita miniszterelnököt simán lelőtték, akár egy kutyát. A gyilkosság megrendelésével Lukanov "utódját", a szintén a KGB-s MGIMO-n végzett Vidanovot és az állambiztonsági hátterű keresztapát, Pavlovot gyanúsították. A tettes máig nincs meg, Pavlovot ugyanúgy megölték. Túl sokat tudtak. Bulgáriát csődhelyzetbe juttatta az az állambiztonsági, külkereskedő kör és a hozzájuk kapcsolódó moszkoviták, pénzügyesek, oligarchák és állambiztonságiak, akik Magyarországon is átvették a hatalmat. Ez a vörös polip azóta is körbefonja Brüsszelt, de tulajdonképpen az egész világot. Dobrev Klára néhai apja bolgár impexes volt, anyja, Apró Piroska külkeres káderből lett az egyik legnagyobb hatalmú királycsináló. Dobrev Klára a család harmadik generációs terméke. Nem kérünk belőle. Vezércikk. A Dobrev, aki ott se volt – egy hölgy az állambiztonsági, posztkommunista rokonság fogságában
Nagyapja a hírhedt kommunista főkáder, a Nagy Imre kivégzését követelő Apró Antal. Anyja, Apró Piroska már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról, később olyan állásokban dolgozott, amelyek a hírszerzők terepei voltak, aztán a "modellváltás" háttérembere lett. Néhai apja, Petar Dobrev bolgár impexes, gyaníthatóan kém vagy hírszerző, korai halála miatt nem igazán futhatta ki magát. Nagybátyja, ifjabb Apró Antal ex-állambiztonsági tiszt, aki egy diplomata sikertelen beszervezéséből írta a szakdolgozatát. A modellváltás során biztonság-technikai cégeket alapított, lánya és fia is azok vezetésében kapott szerepet. A párhuzam félelmetes: amíg Dobrev Klára anyja, Apró Piroska a pufajkás-ügynök Horn Gyula kabinetfőnöke volt, lányának már csak a szerencsétlen kiállású szigorúan titkos tiszt, Medgyessy Péter jutott, neki dolgozott alig harmincévesen. Aztán jött el a férje, Gyurcsány Ferenc ideje, de miután csúfosan megbukott és lejáratta magát, a klán most őt húzta elő. Dobrev Klára, az ember, aki ott se volt.