áramhiány
Áramhiányra számítanak a svédek, ezért kunyhóépítést, konzervfogyasztást és gyertyagyújtást javasolnak
Egyre nagyobb az esélye annak, hogy a tél folyamán átmenetileg többször is le kell kapcsolni a háztartásokat a villamosenergia-hálózatról. A svéd hatóságok ajánlásai szerint ilyenkor az embereknek az egyik szobában sátorban, vagy rögtönzött "kunyhókban" kellene élniük, főzés helyett konzervet enni és kihúzni a hűtőszekrényt, az ételeket pedig a szabadban tartani – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. Mindez persze a brüsszeli szankciók miatt.Sűrű morálfelleg Finnország fölött
Az európai közvélemény feszülten várja, hogy az Oroszország elleni szankciók elkezdjenek működni Oroszország ellen is, és ne csak Európa ellen, a várakozási idő alatt viszont történnek elegáns megoldások. A csodálatosan felvilágosult és progresszív Finnország két tartalék erőművet indított be három órán át, hogy megelőzze az áramkimaradást. De ezek nem ám holmi légszennyező gáz- vagy utálatos és veszélyes atomerőművek, nem bizony. Ezek fűtőolajat égető erőművek, ám hiába ezek a létező legszennyezőbb erőművek, a látszat ne tévesszen meg senkit! Az általuk kiokádott füst valóban nem valami bizalomgerjesztő, de ezt a füstöt már nemcsak a szűrőberendezések, hanem a Magasságos Morál is megtisztította.Ajánljuk még










