Pesti Srácok

Ukrán kormányfő: az orosz rakétatámadások megrongálták az ország összes hő- és vízerőművét

null

Az orosz erők masszív rakétatámadásai következtében megrongálódott Ukrajna összes hő- és vízerőműve – írta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök vasárnap a Facebookon.

– hangsúlyozta a kormányfő. Közölte egyúttal azt is, hogy a múlt héten százmillió hrivnyát, azaz mintegy 1,08 milliárd forintot különített el a kormány a Poltava megyei Kremencsuk város hőellátó rendszerének helyreállítására, további 50 millió hrivnyát – 543 millió forintot – pedig az északkeleti Szumi megyének adtak a lerombolt infrastruktúra rendbehozatalára. Hozzátette, hogy a kormány összességében már több mint 5 milliárd hrivnyát, azaz 54 milliárd forintot utalt ki a régióknak helyreállításra.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolt még arról is, hogy az Ukrenerho áramszolgáltató társaság több mint 400 millió eurót kap a hálózati infrastruktúra helyreállításához szükséges létfontosságú berendezések beszerzésére. A forrásbevonás annak köszönhetően vált lehetővé, hogy a kormány 300 millió eurós EBRD-hitelre állami garanciát vállalt, amelyet a holland kormánytól kapott támogatás egészít ki – írta a vállalat vasárnapi sajtóközleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.