atom
Észak-Korea lerakétázná Amerikát
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával (ICBM), amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét - jelentette be szerdán a világtól elzárkózó ország állami médiája. Az AP hírügynökség azt írta, hogy a mostani rakétakísérlet kihívás a Trump-kormányzatnak, amely nemrégiben helyezte vissza Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára.Nem veszélyes az egészségre az Európa légterébe került radioaktív szennyezés
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.Japán felkészül Észak-Korea támadására
Japán Aegis Ashore típusú amerikai rakétavédelmi rendszereket tervez telepíteni az ország nyugati részére, a Japán-tenger partvidékére - írta vasárnapi számában az Aszahi Sinbun című japán napilap. A cikk szerint a rendszert 2023-ra építhetik ki az ország védelmi erejének nyugati partvidéken lévő két támaszpontján.Észak-Koreai már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon
Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon - hangoztatta Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitájában szombaton New Yorkban. Ri Jong Ho hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök ENSZ-ben mondott beszédét követően, amelyben rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, „elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáink meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét".Amerika ismét megmutatta nehézbombázóit Észak-Koreának
Az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói harci gépek kíséretében szombaton az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, az erődemonstrációval megmutatták a Donald Trump elnök számára rendelkezésre álló katonai opciók kiterjedését - közölte a Pentagon.Földrengés volt az észak-koreai atomkísérlet közelében
Kiserejű földrengés történt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma néhány kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén, de egyelőre nem tudni, hogy természeti jelenség volt-e, vagy robbanás okozta. A kínai szeizmológiai intézet szerint a 3,4-es erejű földrengés fészke "nulla kilométeres mélységben" volt, és gyaníthatóan robbanás okozta.Észak-Korea megint Japán felé lövöldözött rakétával
Észak-Korea kilőtt egy azonosítatlan lövedéket vasárnap Pukcshang körzetéből – közölte a dél-koreai hadsereg. A dél-koreai és a japán illetékesek megkezdték az adatok elemzését. A dél-koreai vezérkar elmondta, hogy a délután öt előtt egy perccel indított rakéta 500 kilométert repült keleti irányba, mielőtt a tengerbe csapódott volna.Trump találkozna az észak-koreai vezetővel
Donald Trump amerikai elnök közölte, "megtiszteltetésnek venné", ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az elnök a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, nyitott arra, hogy "megfelelő körülmények" között találkozzon az észak-koreai vezetővel.Abcug szélerőmű? - Áder megfontolásra visszaküldte a diszkirminatív törvénymódosítást
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a villamos energiáról szóló törvény módosítását a parlamentnek. Áder János az Országgyűlésnek írt levelében azzal érvelt, hogy az indokolatlan adminisztratív korlátozások helyett Magyarországnak az lenne az érdeke, ha minden alternatív energiát a legnagyobb mozgásszabadsággal tudna kiaknázni. Megjegyezte, ha a kormány nem gondolkodik szélerőművek telepítésében, a piacot akkor sem szabad ennek lehetőségétől megfosztani. Kiemelte, érthetetlen, hogy a jogszabály miért gátolja a szélerőművekre már kiadott építési engedélyek meghosszabbítását. A kormány korábban úgy érvelt, Magyarországon alig van olyan hely, ahol a szélviszonyok lehetővé tennék szélkerekek nagy tömbben való telepítését, ráadásul egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye. Hozzátették, a meglévő erőművek kevesebb mint huszonöt százalékos hatékonysággal tudnak üzemelni. Mint fogalmaznak, a kabinet célja olyan módon biztosítani az ország energiaigényét, hogy az a lehető legbiztonságosabb és legolcsóbb legyen. A megújuló energiaforrások közül ezeknek a szempontoknak a nap- és geotermikus energiaforrások felelnek meg. Ellenzéki vélemények szerint ugyanakkor a kormány lépései hosszú ideig az atomenergiához kötnék hazánkat.Ajánljuk még