atomerőmű
A németeknek megjött az eszük és elhalaszthatják a három utolsó németországi atomerőmű leállítását
A villamos energia drágulása miatt elhalaszthatják az utolsó három németországi atomerőmű év végére tervezett leállítását – jelentette kedden a Der Spiegel című német hírmagazin.Napi háborús propaganda: az ukránok is sikert sikerre halmoznak, Enerhodarban pedig az oroszok lövik magukat
Az oroszok után az ukránok is megtartották a szokásos győzelmi jelentéseiket. Podoljak elnöki tanácsadó elmagyarázta, hogy az oroszok lövik saját magukat az oroszok által megszállt atomerőműnél, közben pedig a katonai szóvivő arról beszélt, hogy megindult a mindent elsöprő ukrán ellentámadás Herszonban.Atomreaktorokat építhetnek az oroszok Iránban - Fogadjunk, hogy Zelenszkij ezért nem mer szemrehányást tenni
A globalizáció – legyen az gazdasági vagy akár politikai – sokkal szerteágazóbb annál, hogy például az oroszokat ki lehessen hagyni belőle. A Nyugat és az Irán közötti atomalku lényege az, hogy az atomenergia békés célú felhasználásának támogatásáért cserébe Irán nem csinál saját atombombát. A dologban az oroszok úgy vannak benne, hogy például ők építenek atomerőművet az irániaknak: részben, mert az oroszoknak sem érdeke, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, részben, mert ez jó üzlet nekik. Tehát, miután az iráni atomprogram nemzetközi ellenőrzése nagyon fontos, az oroszok elleni szankciókon is túl tud lépni a Nyugat. Fogadjunk, hogy Zelenszkij ezért nem mer szemrehányást tenni.Már próbaüzemben termel áramot az új finnországi atomerőmű
Finnország sokáig halogatott Olkiluoto 3 atomreaktora szombaton megkezdte a próbatermelést – közölte az üzemeltető TVO vállalat. Több mint négy évtizede ez Finnország első új atomerőműve, és közel 15 éve az első üzembe helyezés Európában.Ukrán és orosz katonák együtt (!) őrzik Csernobilt a Moszkva által közzétett videó szerint! Tényleg?
Az Orosz Védelmi Minisztérium nyilvánosságra hozott egy felvételt, amellyel Moszkva azt kívánja bizonyítani, hogy a nemrég elfoglalt csernobili atomerőművet a hadban álló felek katonái együtt(!!!) őrzik. Ez biztos így van, elhisszük. Ahogy természetesen azt is mind "elhisszük", amit az ukránok mondanak és mutatnak. Talán nem kellene. Sajnos csak az a biztos, hogy háború van és sokan meghalnak.Macron nagyszabású atomerőmű-programot jelentett be
Széleskörű nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön, amelynek keretében Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.Kiváló ütemérzékkel, az energetikai válság közepén megfelezi atomenergia-termelését Németország
Sok pulcsira lesz szükség a helyi világboldogító Márky-Zayok miatt Németországban télen. A még ipari nagyhatalomként számon tartott ország ugyanis kiváló ütemérzékkel, az energetikai válság közepén eszmélt, és megfelezi atomenergia-termelését. Vagyis kevesebb energia, kevesebb fűtés, kevesebb termelés. Németország utolsó hat atomerőműve közül három pénteken végleg lehúzza a rolót – írja a Daily Star.Új "Csernobil" amerikai pénzből? – Bezzegromániával teszteltetné az Egyesült Államok az eddig kipróbálatlan atomerőműveit
Joe Biden amerikai elnök elment a glasgow-i klímacsúcsra, bocsánatot kért, amiért Donald Trump annak idején kilépett a klímaegyezményből, jól leszúrta a kínai és az orosz elnököt, amiért ők viszont nem mentek el, eközben csak úgy mellékesen Amerika a klímacsúcs ürügyén megfűzte a románokat, hogy náluk építhessék fel új, kísérleti moduláris atomerőműveiket. A nagy sajtóvisszhang egyelőre elmaradt, holott az Európai Unió és az atomenergia viszonyában ezzel a húzással Románia újrakeverte a kártyákat, hiszen az atomerőmű-építés szándékával már nincs Magyarország egyedül Kelet-Európában, ráadásul pont az a Románia bútorozott most egybe az amerikaiakkal atomügyben, amely korábban az Európai Unió irányelveire hivatkozva állította le együttműködését a kínaiakkal. A bejelentés kapcsán ráadásul a román sajtó azt feszegeti, az USA talán nem véletlenül nem saját földjén teszteli az új reaktorokat. Mint fogalmaznak, "a következő években az amerikaiak beejtőernyőzik a reaktorokat Romániába, hogy lássák, felrobbannak-e maximális terheltség alatt. Hogy működnek-e vagy sem". Hozzáteszik, ha sikeres lesz a teszt, a technológiát kifejlesztő NuScale, és közvetve az Egyesült Államok "óriási hasznot fog bezsebelni [...], ha viszont kudarcba fullad, egyáltalán nem kizárt, hogy Romániára egy igazi, csernobili típusú katasztrófa vár".Ajánljuk még

















