atomerőmű
Atomerőművet akarnak építeni a lengyelek
A lengyelek többsége kifejezetten támogatja egy atomerőmű építését az országban. Miután az Európai Unió bírósága elrendelte a turówi szénbánya ideiglenes bezárását, Lengyelországon egyre erőteljesebb a nyomás az új energiatermelési megoldásokkal kapcsolatban. A gázra való átállás egyben az oroszoktól való függésüket is jelentené, ezért inkább az atomerőmű-építést tartják célszerűnek.Csernobil katasztrófája máig hat - Harmincöt éve történt minden idők egyik legsúlyosabb atombalesete
Éppen harmincöt éve annak, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora. A történelem eddigi legnagyobb atombalesetét emberi mulasztás, egy előkészítetlen és felelőtlenül levezényelt kísérlet idézte elő. Bár a tragédia egy emberöltővel ezelőtt történt, hatását még ma is érezni, sőt, az éppen tíz éve, Japánban történt súlyos atomerőmű-baleset arra figyelmeztet bennünket: az atomenergiával körültekintően kell bánni, mert bármikor, bárhol előfordulhat egy újabb nukleáris katasztrófa.Az óceánba engedik a japánok a fukusimai atomerőmű radioaktív vizét
A japán kormány kedden úgy döntött, hogy a helybeliek és a szomszédos országok aggodalmai ellenére a sérült fukusimai atomerőműben felgyülemlett radioaktív vizet kezelés után a tengerbe engedik. A tokiói székhelyű, atomenergiával foglalkozó Polgári Bizottság ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kormánynak határozottan el kell kerülnie a trícium kibocsátását, mivel a tengerbe engedendő vízben lévő trícium továbbra is radioaktív.Jódtablettát osztanak Litvániában egy belarusz atomerőmű miatt
Jódtablettát kezdtek osztani Litvánia keleti részén a hatóságok egy, a határ közelében lévő fehéroroszországi atomerőmű elindítása előtt. Az oroszok által épített Astravets atomerőmű Vilniusból is látható, és a litván hatóságok nem tartják biztonságosnak - számol be az Euronews.Komoly kihívásokkal küzd Ukrajna a csernobili katasztrófa évfordulóján
Ukrajna mindent megtesz annak érdekében, hogy a csernobili zónát biztonságos területté alakítsa, de számos kihívással kell szembenéznie - mutatott rá az ukrán külügyminisztérium vasárnap, a csernobili atombaleset 34. évfordulóján kiadott sajtóközleményében.Tűz volt a paksi atomerőmű egyik turbina-gépházában
A tűz csütörtökön keletkezett, poroltóval sikerült megfékezni a lángokat.Drasztikusan emelkedett az áram ára Németországban az atomerőművek bezárása miatt
Drasztikusan emelkedett az áram ára, és nőtt a széndioxid-, valamint a szállópor-kibocsátás is Németországban az atomerőművek bezárása miatt – mondta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. energetikai üzletágvezetője csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

















