Pesti Srácok

atv

Magyar Péter annyira elszállt magától, hogy lassan a Jóisten helyét is átvenné a mennyekben – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 15.
Lezajlottak az EP- és önkormányzati választások, a politikusok pedig magyarázzák az eredményeket. Van ugyan olyasmi is, amit nem lehet kidumálni, de Gyurcsányék például ezt is megpróbálják. A Demokratikus Koalíció és töketlen nehezékei, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis közösen egészen 8, azaz nyolc százalékot értek el, azonban a Gyurcsány-klán szerint ez a baloldali centrum, sőt, azt mondták magukról, hogy ők az ellenzék vezető ereje. Tudjuk, hogy a bolsevik hazugságoknál a határ a csillagos ég, ám a Dobrev-féle árnyékpolitizálás új univerzumokat is elért. Természetesen minden magyar ember örül annak, hogy a Momentum 3.6 százalékkal kizúgott az EP-ből, ugyanis a hazaárulás bérét előbb-utóbb meg kell fizetni. A folyamatosan saját hazájuk ellen kereplő Donáth Anna és Cseh Katalin szembesült azzal, hogy a magyar embereknek nem ajándékként, hanem alanyi jogon járó uniós források blokkolása olyan fekete öves hazaárulás, amit nem lehet csak úgy lenyomni a torkokon. Végül Magyar Péterék 30 százalékos eredménye is fontos szegmense a választásoknak, hiszen ez intő jel kell, hogy legyen mindenki számára. Az, hogy a Tisza párt önjelölt megváltója szinte azt se tudja, hogy kik jutottak ki pártjából az EP-be, nem zavarja ezt a csodaváró tömeget. Az sem érdekli őket, hogy Magyar annyira elszállt magától, hogy amikor az ATV-ben szembesítették a hazugságaival, akkor élő adásban sértődötten kirohant, mert egy dolog fontos: bármi is hangzik el, azt Magyar Péter mondja. Az se baj, ha egymással ellentmondó gondolatok ezek, csak ő mondja ki és már el is hitték. Hatalmas kihívások előtt a magyar politika, a Tisza pártnak pedig a duma mellett most meg kell mutatni, hogy kivel tartanak és mit akarnak csinálni, mert a csodák gyorsan elillannak a szürke hétköznapokban, főleg, ha csupán illúzióról van szó.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?