átvezénylés
A rezidensek átirányításával is segíti a kormány a kórházi betegek ellátását
A rezidensek átirányításával is segíti a kormány a kórházi betegek ellátását – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság szombaton.A MOK javaslatainak nagy részét elfogadta a kormány
Az új szolgálati jogviszony körül felmerült maradék kételyt is eloszlatja a belügyminiszter pénteki levele, amelyben biztosítja arról a parlamenti pártok frakcióvezetőit és a MOK elnökét, hogy minden további javaslatot is elfogad, ezzel rendezve a háziorvosok helyzetét és a kirendelés szabályait – írja a Magyar Nemzet.Szombathely szoci polgármestere akkorákat hazudott a megyei kórházról, hogy kitört a pánik
Komoly pánikot keltett egész Vas megyében Szombathely szocialista polgármesterének kedden, a város főterén tartott sajtótájékoztatója, amelyről a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu még az elhangzottaknál is sokkolóbban számolt be. Nemény András minden valóságalapot nélkülöző kijelentései – amelyek szerint a Markusovszky kórház egyre nehezebben látja el betegeket, nincs elég orvos, aki üzemeltetné a lélegeztető gépeket, és még át is vezényeltek orvosokat Győrbe – alkalmasak arra, hogy megrendítsék az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat. Ez pedig egy járvány kellős közepén akár büntetőjogi kategóriát is kimeríthet. A Markusovszky kórház közleményben tagadta a polgármester állításait; mint kiderült, Nemény András még csak nem is kért hiteles információkat tőlük azelőtt, hogy kiállt sajtótájékoztatót tartani. Az intézmény vezetése közölte: jelenleg a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egyetlenegy dolgozója sem végez a győri kórházban egészségügyi ellátást. Több lélegeztető gépük van, mint a polgármester állításaiban szerepelt, és mindegyikhez rendelkezésre áll a szakszemélyzet. Hende Csaba, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felháborodott az országos sajtóban is szárnyra kapott hangulatkeltés miatt. Közösségi oldalán arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy legalább ebben a súlyos válsághelyzetben fogják vissza magukat.Ajánljuk még











