Pesti Srácok

Szombathely szoci polgármestere akkorákat hazudott a megyei kórházról, hogy kitört a pánik

null

Komoly pánikot keltett egész Vas megyében Szombathely szocialista polgármesterének kedden, a város főterén tartott sajtótájékoztatója, amelyről a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu még az elhangzottaknál is sokkolóbban számolt be. Nemény András minden valóságalapot nélkülöző kijelentései – amelyek szerint a Markusovszky kórház egyre nehezebben látja el betegeket, nincs elég orvos, aki üzemeltetné a lélegeztető gépeket, és még át is vezényeltek orvosokat Győrbe – alkalmasak arra, hogy megrendítsék az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat. Ez pedig egy járvány kellős közepén akár büntetőjogi kategóriát is kimeríthet. A Markusovszky kórház közleményben tagadta a polgármester állításait; mint kiderült, Nemény András még csak nem is kért hiteles információkat tőlük azelőtt, hogy kiállt sajtótájékoztatót tartani. Az intézmény vezetése közölte: jelenleg a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egyetlenegy dolgozója sem végez a győri kórházban egészségügyi ellátást. Több lélegeztető gépük van, mint a polgármester állításaiban szerepelt, és mindegyikhez rendelkezésre áll a szakszemélyzet. Hende Csaba, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felháborodott az országos sajtóban is szárnyra kapott hangulatkeltés miatt. Közösségi oldalán arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy legalább ebben a súlyos válsághelyzetben fogják vissza magukat.

Nemény András kedden, Szombathely Fő terén tartott sajtótájékoztatóján úgy tett kijelentéseket a Vas megyei Markusovszky kórház működése, felszereltsége, ellátottsága kapcsán, hogy előtte nem kereste meg az intézmény vezetését és semmilyen hiteles információval nem rendelkezhetett, mégis olyan kijelentéseket tett, amelyek általános pánikot keltettek a megyében, ráadásul a helyi sajtóban megjelent hír szétfröccsent az országos ellenzéki sajtóban, akik címlapon hozták, hogy katasztrófa közeli állapotok vannak a szombathelyi kórházban.

Beindult a baloldali rémhírgyár

Az MSZP-s polgármester azt állította, hogy tizenhét koronavírus-fertőzött van lélegeztetőgépen, ami több is lehetne, mert az intézménynek harminc lélegeztetőgépe van, de nem tudják azokat használni, mert nincs elég orvos a működtetésükhöz. Nemény szerint azért nincs, mert többeket átvezényeltek a győri kórházba. A polgármester bejelentette, hogy személyesen veszi fel a kapcsolatot a győri intézmény igazgatójával és vissza fogja kérni az orvosaikat. Az elhangzottak alapján a legnagyobb hírportálok csak tovább fokozták a pánikkeltést: a HVG-től a Magyar Narancson át a 444.hu-ig már olyan címeken hozták az exkluzív hírt, hogy naponta öt-hat ember hal meg a szombathelyi kórházban azért, mert nincs elég orvos.

PestiSracok facebook image

Cáfol a szombathelyi kórház

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház vezetősége közleményben cáfolta Nemény András állításait; ennek ellenére a valótlanságokon alapuló cikkeket a legjobb esetben kiegészítették a reakcióval, a hazug, pánikkeltő írásokat nem törölték. A kórház vezetősége azt állította, egyetlenegy dolgozója sem végez a győri kórházban egészségügyi ellátást. Korábban valóban történt kirendelés, amikor a Győri Petz Aladár Kórház volt kijelölve a járványügyi feladatokra és a Markusovszky Kórház nem, de ez a járványügyi helyzet változásával megszűnt.

– olvasható a közleményben. Azt is hozzátették, hogy a kórházban a fekvőbeteg-szakellátás minden szakterület tekintetében folyamatosan működik. A halasztható ellátásokat tolják el a járványügyi helyzet javulása utáni időszakra; erről az érintett betegeket értesítik. A járóbeteg-szakellátás is minden szakterületen folyamatosan működik, a tavasszal már kipróbált módon. Azokat a pácienseket természetesen azonnal ellátja a kórház, akik sürgős, illetve halaszthatatlan ellátást igényelnek.

– hívta fel a figyelmet a Markusovszky Kórház vezetősége.

Hende Csaba: kérdezhettek volna a pánikkeltés helyett

A történtekre a térség fideszes országgyűlési képviselője, Hende Csaba is reagált: közösségi oldalán azt írta, néhány radiológust vezényeltek át korábban a győri kórházba, ebben az ügyben ő személyesen járt el pénteken. Az operatív törzs vezetőjét arra kérte, hogy ha mód van rá, szüntessék meg a vezénylést, ami hétfőn meg is történt. Ez azt jelenti, hogy kedden már a néhány korábban átvezényelt altatóorvos sem volt Győrben, sem máshol. Ha Nemény András akár az országgyűlési képviselőjükkel, akár a kórház vezetésével felvette volna a kapcsolatot és kérdezett volna a pánikkeltés helyett, ez nyilván még azelőtt kiderül, hogy sajtótájékoztatóján valótlanságokat állított.

– írta a Facebook-oldalán Hende Csaba.

Úgy pontosított a liberális sajtó, hogy újra leközölték a hazugságokat

A két említett lap szerdán pontosította, egészítette ki a korábbi cikkeket a kórház nyilatkozatával, amelyben még egyszer megismételték a korábbi valótlan állításokat, a kórház nyilatkozatának egy napon át tartó elhallgatását pedig azzal indokolják, hogy állítólag ők nem kapták meg a közleményt. Nemény András ahelyett, hogy hazudozása után meghúzná magát, még tovább habosítja a történetet, szerinte ugyanis neki joga van a nyilvánosság elé tárni az általa valósnak vélt problémákat és azzal nyomást gyakorolni a megfelelő helyeken, de hogy miért nem tájékozódik a nyilvánosság tájékoztatása előtt, hogy az aktuális és hiteles információkat közölje – ami egy városvezetőnek kiemelt felelőssége –, arról már nem szól a fáma.

Vezető kép: Facebook/Nemény András

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.