ausztria
Az Európa Tanácsnak nem tetszik az osztrák vezetés radikális iszlamizmust korlátozó terve
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács, hétfőn a politikai iszlám térnyerése elleni osztrák program egyik elemének, az úgynevezett "iszlám térképnek" a visszavonására szólította fel Ausztriát. Az osztrák vezetés csütörtökön mutatta be a radikális iszlamista tendenciák felszámolását célzó tervét, amelynek egyik része az iszlám térkép. A térkép, a hozzátartozó háttérdokumentumokkal együtt átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról.Kövér László fogadta az osztrák törvényhozás elnökét
Kövér László, az Országgyűlés elnökének meghívására Budapesten folytatott megbeszéléseket Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke – közölte az Országgyűlés sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. Az Országházban megtartott találkozón Kövér László kijelentette, hogy Magyarország minden területen hagyományosan kiemelt partnerként tekint Ausztriára, az őszinte párbeszéd szellemében az együttműködés erősítésére törekszik szomszédjával kétoldalú, regionális és európai szinten is. Hozzátették: a két állam közötti történelmi kapcsolatokhoz méltó szintet jelzi az is, hogy az osztrák házelnök megválasztása óta a mostani a hetedik személyes házelnöki találkozó.Európai körkép a koronavírus elleni harcról, védekezésről, átoltottságról
Míg hazánkban lassan magunk mögött tudhatjuk az elmúlt hónapok fojtogató intézkedéseit, és a gazdaság leállását, Európa több országa még mindig nagyon rossz mutatókkal rendelkezik a mutánsok egyre gyorsabb terjedése, és a gyenge átoltottsági arányok miatt. A nyár közeledtével sokan szeretnének újra utazni, érdemes utánajárni, melyik országban mi a helyzet, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket. Pillanatnyi körkép a kontinens pár országából, lássuk, hogyan készül Európa a szezonra!Orbán Viktor az osztrák törvényhozás elnökét fogadta a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Wolfgang Sobotkát, az osztrák törvényhozás, a Nemzeti Tanács elnökét, akivel a koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi és ausztriai védekezésről, valamint az újra erősödő illegális migrációról is tárgyaltak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Halálos fenyegetéseket kap az Ausztria iszlám-térképét összeállító professzor
Per indítását fontolgatja az Ausztriai Muszlim Ifjúság (MJÖ) szövetség a Susanne Raab ÖVP-s integrációs miniszter által bemutatott „iszlámtérkép” ellen. Úgy vélik, az adatbázis közzététele – amely egyébként az Ausztriában egyre jobban elharapódzó politikai iszlám elleni küzdelem része – túlmegy minden határon. Ednan Aslan projektvezető professzor kijelentései miatt halálos fenyegetéseket kapott, valószínűsíthetően németországi szalafista köröktől.Megrendült a bécsi zsidók biztonságérzete a szélsőséges, iszlamista tüntetések miatt
A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról.Letartóztattak egy volt osztrák bankelnököt vesztegetés és pénzmosás miatt
Amerikai ügyészek közlése szerint letartóztatták kedden egy osztrák bank volt elnök-vezérigazgatóját, és vádat emeltek ellene a brazil Odebrecht építőipari vállalat régóta húzódó vesztegetési és pénzmosási manővereiben való közreműködésért. Peter Weinzierlt és bűntársát, a szintén osztrák Alexander Waldsteint azzal vádolják, hogy 2006 és 2016 között az Odebrechttel és másokkal együtt pénzmosásra szövetkeztek egy olyan konstrukcióban, amelyben titkos pénzalapokból több százmillió dollárt fizettek ki köztisztviselők megvesztegetésére.Osztrák kitüntetést kapott Balogh János országos rendőrfőkapitány
A Nagy Arany Érdemrend az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért kitüntetésben részesítette Balogh János rendőr altábornagyot, országos rendőrfőkapitányt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Ausztria is elfogadja a kínai vakcinát
Hétfő este Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az ország elismeri a Sinopharm-oltást is, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a kínai vakcina vészhelyzeti alkalmazását, így mindenki kaphat zöld kártyát az országban, akit Sinopharmmal oltottak – hívta fel rá a figyelmet az Origo.Ajánljuk még

















