ausztria
Ausztriában feloldják az éjszakai kijárási korlátozást
Szombat éjféltől Ausztria-szerte feloldják a koronavírus-járvány megfékezését célzó, november óta érvényben lévő éjszakai kijárási korlátozást – jelentette be Wolfgang Mückstein szociális és egészségügyi miniszter.Hamis tanúzás vádjával indítottak eljárást Sebastian Kurz ellen
Sebastian Kurz jelentette be, hogy vizsgálatot indított ellene az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA), mert állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt.Nagy István kezdeményezte, hogy a hegyeshalmi kishatár-átkelőhelyet csak a magyar és az osztrák állampolgárok használhassák
Nagy István, agrárminiszter vasárnap egy Facebook-videóban bejelentette: kezdeményezte, hogy a hegyeshalmi kishatár-átkelőhelyet csak a magyar és az osztrák állampolgárok használhassák. Az agrárminiszter szerint ezzel sokkal könnyebb dolga lesz az ingázóknak, míg a tranzitforgalom továbbra is használhatja az M1 autópálya nemzetközi határátkelőjét.Ausztria és Magyarország sem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését
Ausztria és Magyarország is úgy látja, hogy az európai uniós tagországok különbözősége miatt nem célszerű Brüsszelből szabályozni, hogy milyen legyen az egységes minimálbér az EU-ban – derült ki azon a találkozón, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter folytatott szombaton, Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel. A két miniszter az EU-tagországok informális kormányfői találkozójának helyszínén találkozott.Kurz: Ausztriának sürgősen oltási igazolványt kell bevezetnie
Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg amúgy is szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden, sajtótájékoztatóján.Bécsben május harmadikán nyitnak az üzletek és a szolgáltatók
Bécsben május 3-án feloldják az egy hónapig tartó – a koronavírus-járvány megfékezését célzó – teljes zárlatot, és újra kinyithatnak az üzletek és a szolgáltatók – jelentette be az osztrák főváros polgármestere kedden.Közzétették az osztrák nyitás részleteit
Ausztriában május 19-én kinyitnak a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz. A kancellár ugyanakkor hozzátette, hogy ezeket a helyeket a hamarosan életbe lépő „zöld útlevéllel” lehet majd látogatni, és ha romlanak a járványügyi adatok, akkor a tartományfőnökök regionálisan szigoríthatnak.Az osztrák külügyminiszterrel találkozott Hegyeshalomnál Szijjártó Péter
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel egyeztetett csütörtök délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hegyeshalmi határátlépési pont osztrák oldalán – közölte csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium.Erős földrengés volt Ausztriában, huszonöt kilométerre a magyar határtól
Erős földrengés volt keddre virradó éjszaka az alsó-ausztriai Bécsújhely (Wiener Neustadt) néhány övezetében, a Bécsi-medence déli peremén, a magyar országhatártól mintegy huszonöt kilométerre. Egyelőre épületekben keletkezett károkról nem érkeztek jelentések.Ajánljuk még
















