autóbusz
Vádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen
Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat.Rosszul lett az egri buszon egy nő, nem sokkal később meghalt
Hirtelen rosszul lett az egri távolsági buszon egy 69 éves nő, de hiába ért ki pillanatokon belül a rohamkocsi, nem tudták megmenteni az életét.Elég volt a buszterrorból és az autoriter polgármesteri hozzáállásból – V. Naszályi Márta budavári közmeghallgatásán jártunk (Videó)
„Én adom a pénzt, az lesz, amit én akarok!” V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere autoriter törekvései mellett nem kimondottan kíváncsi az ott élők véleményére. Ezen állítást bizonyította is a legutóbbi budavári lakossági közmeghallgatáson. Helyi lakosok és önkormányzati képviselők két performansszal is készültek, hogy felhívják a városvezetés figyelmét hibás lépéseikre, vagy éppen a döntések hiányára és a káros következményekre. A Hunyadi úti turistabuszok által okozott buszterror régóta megkeseríti az ott élő emberek mindennapjait. V. Naszályi Márta azonban a turistabuszkáosz megoldása helyett inkább kiegyezett a buszlobbival, és a kedvükért még a környezetvédelmi rendeletet is felfüggesztette. De terítéken volt a lakáseladások kérdése is, amellyel gyakorlatilag a polgármesteri székét szerezte V. Naszályi Márta. És ez csak néhány abból a problémahalmazból, amelyek súlyos terhet jelenthetnek majd a kerületiek számára a jövőben is. Mindeközben polgármester asszony látszólag csak csöndes szemlélője vagy elszenvedője az eseményeknek.Buszok százaival fuvarozták az ellenzéki szimpatizánsokat MZP március 15-i kampányeseményére (Videó!)
A teljes budai rakpart megtelt azokkal a buszokkal, amelyekkel a baloldali összefogás szimpatizánsait szállították a baloldal március 15-i rendezvényére. A Pesti Riporter a helyszínen forgatott, mikor stábunk kiszúrta, hogy számozott, az ellenzéki összefogás grafikus elemeivel jelölt buszoktól tömegével érkeztek a "szimpatizánsok" MZP újabb kampányrendezvényére.Autóbusz és kamion ütközött az M4-es autóúton
Összeütközött egy autóbusz és egy vontatmány nélküli kamion az M4-es autóút Budapest felé vezető oldalán, Monor közelében, a 35. és a 36. kilométer között – közölte a katasztrófavédelem.A turistabuszosok támogatását kérik a fuvarozói érdekképviseletek
A kormány támogatását kérik a turisztikai autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozók megsegítésére a fuvarozói érdekképviseletek a válság túléléséhez, az újrainduláshoz, a költségek csökkentéséhez, a képzett munkaerő megtartásához és visszaszerzéséhez.Hatvan új busz az agglomerációnak – Rendszerszintű szemléletváltás a közösségi közlekedésben (PS-GALÉRIA)
A közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten kíván fejleszteni – hangzott el a budapesti agglomerációban szolgálatba álló hatvan új, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszok ünnepélyes átadásán. A sajtótájékoztatón többek között szóba került, hogy a tarifaközösség bevezetésére szolgáló javaslat jövő év nyarára készülhet el, a hetekben indul meg a tenderkiírás a hév-ek cseréjére, ugyanakkor folyamatosan zajlanak a további járműbeszerzések.Nyolcvan turistabusszal indulnak el Budapest utcáin – imádni fogják a tüntetést az autósok
Figyelemfelkeltő akció indul pénteken délután a Hősök teréről, amit "Mentsük meg a turizmust!" elnevezéssel hirdettek meg a szervezők. A tüntetés egészen biztosan nem vált ki gigantikus szimpátiát a fővárosi autósokból, a demonstrálók ugyanis nyolcvan turistabusszal járják körbe Budapestet, hogy felhívják a kormány figyelmét arra, milyen nehéz helyzetbe kerültek a hazai turizmusban dolgozók a határok lezárásával.Ajánljuk még