badacsonytomaj
Szeviép-ügy – Elbukta a helyreigazítási pert Ujhelyi, aki most egy másik ingatlanmutyi miatt magyarázkodhat
Jogerősen elutasította a Szegedi Ítélőtábla Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő helyreigazítási kérelmének érdemi részét. A jogerős ítélet szerint ugyanis a Délmagyarország nevű lap nem híresztelt valótlanságot azzal, hogy megírta a korrupcióba keveredett politikusról, hogy harmincnyolcmillió forintot kapott hálapénzként a Szeviéptől. A lap állításai között mindössze annyi tévedés volt, hogy az összegből nem a szőregi, hanem a badacsonytomaji ingatlanát újíthatta fel Ujhelyi.Ujhelyi Istvánnak sem sikerült mindenét feltüntetni a vagyonnyilatkozatában
Minden Ujhelyi Istvánnak sem sikerülhet, hiszen a hosszú évek óta tartó folyamatos harcos kampányolás és osztályharc miatt kissé szétszórttá vált, és valahogy kimaradt a vagyonnyilatkozatából, hogy haszonélvezeti joga is van az örökléssel szerzett, nagy értékű badacsonytomaji ingatlanon. A szegény nép nagy barátjának hatalmas házát nehezen lehet felkutatni, azonban a Magyar Hírlap munkatársainak végül sikerült, és részletesen írtak az ügyről. Ujhelyi természetesen támad és kénkövet szór azokra, akik bolygatni merik a lánglelkű szocialista EP-képviselő és kampányfőnök köreit.Ajánljuk még










