Pesti Srácok

Szeviép-ügy – Elbukta a helyreigazítási pert Ujhelyi, aki most egy másik ingatlanmutyi miatt magyarázkodhat

Szeviép-ügy – Elbukta a helyreigazítási pert Ujhelyi, aki most egy másik ingatlanmutyi miatt magyarázkodhat

Jogerősen elutasította a Szegedi Ítélőtábla Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő helyreigazítási kérelmének érdemi részét. A jogerős ítélet szerint ugyanis a Délmagyarország nevű lap nem híresztelt valótlanságot azzal, hogy megírta a korrupcióba keveredett politikusról, hogy harmincnyolcmillió forintot kapott hálapénzként a Szeviéptől. A lap állításai között mindössze annyi tévedés volt, hogy az összegből nem a szőregi, hanem a badacsonytomaji ingatlanát újíthatta fel Ujhelyi.

A Szegedi Ítélőtábla – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztató – jogerős döntése értelmében a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot a szocialista Ujhelyi Istvánrólközölte a Magyar Hírlapra hivatkozva az Origo. A bírósági ítéletből az is kiderült, hogy a politikus szeged-szőregi házának felújítása nem a Szeviép Zrt. pénzéből történt. Azt már a perbe hívott Délmagyarország tette hozzá, hogy ők abban tévedtek, hogy az építőipari cég harmincnyolcmillió forintos hálapénze nem Szőregre és nem is Debrecenre, hanem Badacsonytomajba mehetett. A sajtóper előzménye, hogy a lapnak a Szeviép egykori igazgatósági elnöke, Baranyi Sándor azt nyilatkozta, hogy Ujhelyi István segítségét 2008-ban a cég azzal hálálta meg, hogy házának felújítását finanszírozták harmincnyolcmillió forint értékben. A nagy összegű hálapénzt Ujhelyi azért kapta, mert a Szeviépnek segített bekerülni az M43-as autópálya építésének konzorciumába, és ezért a cég igazgatósági tanácsa úgy döntött – Ujhelyi kérésére –, hogy finanszírozza házának felújítását. Baranyi állítása miatt Ujhelyi a hírt elsőként megíró Délmagyarországot és a cikket átvevő médiumokat egyaránt beperelte. A Délmagyarország elleni perben Baranyi állításait tanúként a Szeviép másik igazgatósági tagja, Pistrui László is megerősítette. Mint mondta: tájékoztatást kapott az akkori vezérigazgatótól, hogy a Szeviép, a közvetítő cég és Ujhelyi István édesapja kötött egy megállapodást beruházási szándékról; ez volt a debreceni projekt. Ujhelyi édesapjának telkén társasházak építését tervezték, erre nyújtottak átmeneti segítséget, a beruházás azonban nem valósult meg. Pistrui azt is elmondta, hogy a pénzt szerinte nem a szőregi, hanem Ujhelyiék badacsonytomaji ingatlanán használták fel; ezt a közvetítő cég ügyvezetőjétől tudja.

Mint ahogyan arról a Magyar Hírlap korábban beszámolt, Ujhelyiék 2005 decemberében és 2006 márciusában két badacsonytomaji ingatlant vásároltak; az egyiket édesapja, a másikat Ujhelyi és akkori felesége nevére. Ebből a két ingatlanból alakítottak ki később egyet, amit aztán a Szeviép az említett hálapénzből felújított. Az ingatlant Ujhelyi édesapja a tulajdoni lap szerint 2012-ben a négy unokájának ajándékozta, Ujhelyi Istvánt pedig haszonélvezőnek tette a több tízmillió forintot érő ingatlanban.Ezt Ujhelyi, amikor még 2014-ben a magyar országgyűlés tagja volt, nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, aminek oka még jelenleg is ismeretlen.

Forrás: Origo, Magyar Hírlap; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.