bajnoki cím
Sorozatban hatodik alkalommal lett bajnok a Ferencváros! – Fradi–Kisvárda 0–0
A mai Fradi-Kisvárda NB 1-es ütközet nem volt jó meccs, de hozta azt, amire sok zöld-fehér szurkoló várt. Bajnok lett a Ferencváros! Sorozatban hatodik alkalommal és a szerb Dejan Sztankoviccsal a kispadon első ízben. A vendégcsapat harciasan érkezett az Üllői útra, talán már helyenként túl is tolták az agresszív játékot, de az ünnepbe nem sikerült belerondítani. Így újra a Fradi indulhat neki a Bajnokok Ligája menetelésnek. A találkozó után - stílszerűen - a szurkolók a pályán ünnepelték együtt a játékosokkal a 35. NB 1-es bajnoki aranyat.Azt beszéli már az egész város, hogy újra bajnok lett a Ferencváros! – Fradi – Újpest 3:0
Annak ellenére, hogy üres lelátók előtt játszották a magyar rangadót, amelynek a Fradi bajnoki címe volt a tétje, parázs volt a hangulat a pályán, főleg a második félidőben, amikor is egy komoly balhé kerekedett a Népligetben. Szerencsére nem ez volt a mérkőzés legfontosabb pillanata, hanem az a három gól, amit a Fradi szerzett. A hazaiak végig jobban játszottak, a kezdetektől fogva érződött, hogy komoly nyomást helyeznek az Újpestre, ami gólokban is megmutatkozott. A Fradi három-nullra nyert az UTE ellen, így harminckettedik alkalommal nyerte meg a magyar első osztályú labdarúgó bajnokságot.Szombaton, a Puskás Akadémia elleni meccsen ünnepelheti harminckettedik bajnoki címét a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata ismét a bajnoki cím küszöbén áll, igaz, ez nem meglepő, hiszen egész esztendőben magabiztosan vezette a hazai NB1-es bajnokságot. A kupában a Fehérvárral nem bírt a Fradi, de úgy tűnik, újra menetelhet a Bajnokok Ligája (BL) főtáblájáért Szerhij Rebrov csapata, a felkészülést a nemzetközi porondra így a vártnál jóval hamarabb kezdhetik el.Kikapott a Honvédtól, de így is bajnok a Fradi, megvan a harmincadik arany!
A ferencvárosi szurkolók már nagyon régen szeretnék rávarratni a harmadik csillagot a csapat mezére, ez a pillanat pedig ma is el érkezett, hiszen a Vidi délután csupán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, így a Fradinál már a kispestiekkel lejátszandó meccs előtt ünnepelhettek. Az ünnepi hangulat meg is látszott a mérkőzésen: az első húsz percet követően a Honvéd átvette az irányítást, több helyzetet dolgozott ki és a 36. percben meg is szerezte a vezetést. A szünetet követően több gólt született, a Fradi kétszer is egyenlített, de végül Dibusz óriási hibája döntött, és 3-2-re nyert a Honvéd, akik így életben tartották a reményt a dobogóért, a Ferencváros pedig kissé lagymatag játékkal köszöntötte a bajnoki címet.Csak ikszelt a Vidi - Játék nélkül söpörte be a 30. bajnoki aranyat a Ferencváros!
A Puskás Akadémia az utolsó percekben egy öngóllal mentett pontot a Mol Vidi FC otthonában a Mol Aréna Sóstóban, a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy a Ferencváros története 30. bajnoki címét ünnepelheti, ugyanis az előző kiírásban aranyérmes fehérváriak hátránya már behozhatatlan a zöld-fehérekkel szemben.Ajánljuk még