Pesti Srácok

Szombaton, a Puskás Akadémia elleni meccsen ünnepelheti harminckettedik bajnoki címét a Ferencváros

Szombaton, a Puskás Akadémia elleni meccsen ünnepelheti harminckettedik bajnoki címét a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata ismét a bajnoki cím küszöbén áll, igaz, ez nem meglepő, hiszen egész esztendőben magabiztosan vezette a hazai NB1-es bajnokságot. A kupában a Fehérvárral nem bírt a Fradi, de úgy tűnik, újra menetelhet a Bajnokok Ligája (BL) főtáblájáért Szerhij Rebrov csapata, a felkészülést a nemzetközi porondra így a vártnál jóval hamarabb kezdhetik el.

Tény, hogy hazánk legsikeresebb focicsapata a Ferencváros; mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ők büszkélkedhetnek a legtöbb és legjobb nemzetközi kupaszerepléssel. A sorozat 1965-ben kezdődött az UEFA Kupa, illetve az Euroliga elődje, a Vásárvárosok Kupájának megnyerésével. Legendás a történet, mivel a Juventus csapatát kellett búcsúztatni a döntőben, ami már akkor sem volt egyszerű feladat. Ezt követte 1975-ben a KEK-döntő, majd 1995-ben az első BL-főtáblára kerülés. De ezzel még nem ér véget a felsorolásunk, hiszen 2004-ben az UEFA Kupa-főtábla, 2019-ben Európa Liga-csoportkör, 2020-ban pedig jól tudjuk, mi történt: a Fradi történelme során a második alkalommal is a BL-főtáblán találta magát. Mindezt úgy, hogy három nemzet bajnokát kellett érte legyőzni.

Rebrov második alkalommal lehet bajnok a Fradival. Fotó: FTC

Matematikai esélye van a Puskás Akadémiának

PestiSracok facebook image

Bár a nemzetközi eredmények magukért beszélnek, és ezzel a Fradi messze a legeredményesebb magyar klubcsapat, még nem szabad előre inni a medve bőrére. A bajnoki cím kapcsán talán már lehet, de arra semmiképpen, hogy ezt már most szombaton megünnepelhetik. A Puskás csapata ugyanis remek formában van az idei szezonban, jobban teljesít, mint ahogyan azt várták, ráadásul nem kis meglepetésre a Fehérvárt megelőzve a második helyen várják a hétvégi meccset a Fradi ellen. Persze ez nem azért fontos, mert megelőzhetik a Fradit – erről szó sincs, pedig matematikai esély van rá –, viszont az Üllői úton a Puskás mumus csapatnak számít, és rendre borsot tör a csapat orra alá egy-egy meccsen. Ezt már a Rebrov-érában is láthattuk, és mivel az utóbbi öt egymás elleni meccsből csak kettőt nyertek a zöld-fehérek, mindenképpen koncentrált, minőségi és gólgazdag játék kell ahhoz, hogy durranjon a pezsgősüveg szombaton. Amennyiben ez megtörténik, úgy hamarabb kezdheti meg a közvetlen felkészülést a nemzetközi szereplésre a Fradi, ami nagyon fontos lenne, hiszen most sem lesz sétagalopp a BL első selejtezőköre.

Vezető kép: FTC

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.