bajorország
Szijjártó: A bajor vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság fejlődésében
A Nürnbergben tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország és Bajorország közötti gazdasági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: az eddigi együttműködés 1800 milliárd forintnyi beruházást hozott már Magyarországra, ami jóval több, mint 50 ezer magyar ember és család számára biztosítja a kiszámítható megélhetést.A bajor miniszterelnök elismerte, hogy hibáztak a határon végzett tesztelésekkel
Markus Söder bajor miniszterelnök csütörtökön elismerte: nagyot hibáztak azzal, hogy a külföldről visszatérő emberek tízezrei nem kapták meg a koronavírus-tesztjük eredményét.Újabb halottak egy bajor idősotthonban – Ausztria 22 millió eurót különít el kutatásra – Bezártak a brit vendéglátóhelyek
A bajorországi Würzburg egyik idősotthonában, az ott kialakult fertőzési góc miatt szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek, de fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. Az osztrák kormány 22 millió eurót biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira – jelentette be Leonore Gewessler innovációs és technológiai miniszter. A brit kormány rendelete alapján szombaton bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában.Kijárási korlátozást vezetnek be Bajorországban a koronavírus megfékezésének érdekében
Kijárási korlátozásokat vezetnek be Bajorországban a koronavírus-járvány lassítására – jelentette be pénteken a német tartomány miniszterelnöke.Kijárási korlátozásokat vezetnek be Bajorországban a koronavírus megfékezése céljából
Kijárási korlátozásokat vezetnek be Bajorországban a koronavírus-járvány lassítására – jelentette be pénteken a német tartomány miniszterelnöke.Katasztrófahelyzetet vezettek be Bajorországban, Svájcban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma
Katasztrófahelyzetet vezettek be hétfőn Bajorországban, Németország legnagyobb területű, második legnépesebb tartományában az új koronavírus járvány miatt. Svájcban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma.Tinédzserek gyilkoltak meg Augsburgban egy családapát, forrnak az indulatok Németországban
Széles körben felháborodást okozott Németországban egy emberölés, amelyet egy karácsonyi vásár közelében követtek el. A feltételezett elkövetők tizenévesek, vasárnap fogták el őket. A polkorrekt német sajtó beszámolói szerint a két, egyaránt tizenhét éves gyilkos augsburgi, de további állampolgárságokkal is rendelkeznek. A Bild nevű lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig a német mellett olasz állampolgár.50 diák rohamozott meg egy bajor rendőrkapitányságot, hogy kiszabadítsák őrizetbe vett társukat
Mintegy ötven diák próbált megrohamozni egy rendőrőrsöt a bajorországi Starnbergben csütörtök este, hogy kiszabadíthassa 15 éves társát az őrizetből. A hatóságok közlése szerint a fiatal részegen randalírozott egy diákbálon, és a biztonsági őrök ezért a rendőrséget riasztották.Hiánypótló intézkedések – Transznemű mosdókban is kereshetik immár önazonosságukat a bajorországi kisiskolások
Megtette a hatását, hogy Bajorország az első német tartomány, melynek törvényhozásába bekerült egy úgynevezett transznemű ember: Pullach, Garching és Taufkirchen települések általános iskoláiban új mosdókat alakítanak azok számára, akik nem tudják magukat elhelyezni a férfi és a női nem egyikében sem – írta a 888.hu.Ajánljuk még