balatonalmádi
Döntöttek a kormánypártok: Dr. Sulyok Tamást jelölik köztársasági elnöknek, Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját
A szokásoknak megfelelően az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartottak, amelynek helyszíne Balatonalmádi, az ülést követően pedig Kocsis Máté és Simicskó István, a két kormánypárt frakcióvezetói tartottak tájékoztatót. Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag. Ennek megfelelően Kocsis Máté bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja köztársasági elnöknek, az elnökjelöltek közüli választás időpontja pedig a pénteki házbizottsági ülésen dől el. Ezzel párhuzamosan Kocsis bejelentette a Fidesz EP-listavezetőjét is: Deutsch Tamás neve fog a szavazólap első helyén szerepelni. Európában a magyarok lesznek az elsők, akik véleményt mondhatnak a szankciókról (PS-videó a kihelyezett frakcióülésről!)
Balatonalmádiban tartja a Fidesz-KDNP két napos frakcióülését, amelyen Orbán Viktor már korábban kiemelte, hogy az országgyűlési képviselőknek is hozzá kell járulniuk a családok védelméhez, de az EU elhibázott szankciós politikájáról és a külföldi pénzen támogatott baloldalról is szó esett. Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetői sajtótájékoztatót tartottak az ülésen eddig elhangzottakról és elmondták, hogy a kormány egy újabb nemzeti konzultációt indít az energiaválság és a szankciók témakörében. Európában egyedülálló módon csak a magyar kormány kíváncsi az emberek véleményére, ami egyben egy megerősítés a kormánynak abban, hogy merre kell előremozdítani a tárgyalásokat. Ezzel pedig a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket Európában a szankciókról. Ezen kívül kiemelték azt is, hogy mivel a baloldalon felmerül a tiltott finanszírozás gyanúja külföldről, ezért kezdeményezni fogják, hogy az ügyet a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja. Arról is érdeklődtünk, hogy a Dobrev-féle árnyékkormányban csak két nő kapott szerepet, igazságügyi miniszterre pedig már nem is futotta. Erről Kocsis Máté azt mondta, hogy egy hazudozós ember sem akar igazságügyi minisztert a kormányába, ezért nem akar Gyurcsány sem, a nemek arányánál pedig újra előjön a baloldal Janus arca. Navracsics Tibor KDNP-be való átlépéséről pedig már Simicskó István beszélt, amiről megtudtuk, hogy már régóta szó volt róla, és azért van a többi között jelentősége, mert így a miniszter a Néppárt politikusaként tud majd felszólalni, ezzel pedig az esélyeink nőhetnek az EU-ban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.