baleset
Teherautó rohant bele egy krematórium mellett várakozó tömegbe Kínában
Teherautó rohant bele egy krematórium mellett várakozó tömegbe vasárnap Kína délkeleti részén, a balesetben tizenhét ember meghalt, és huszonketten megsérültek.Rosszullét okozhatta a hétfő esti villamosbalesetet Budapesten, amiben hatan megsérültek (FRISSÍTVE)
A villamosvezető rosszulléte okozhatta a Budapesten hétfő este történt villamosbalesetet, amelyben hatan sérültek meg két jármű ütközésekor – tájékoztatta a BKV Zrt. kedden az MTI-t.Halálra gázoltak egy nőt Kecskeméten
Halálra gázoltak egy nőt Kecskeméten vasárnapra virradóra - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Megpofozták a balesetet okozó sofőrt egy budapesti taxi utasai, majd leléptek a helyszínről fizetés nélkül
Egészen elképesztő módon viselkedtek egy budapesti taxis utasai, miután pénteken közlekedési balesetet szenvedtek a Thököly úton. Bár az őket szállító sofőr vétlen volt, először megfenyegették, majd átsétáltak a balesetet okozó autóshoz, akivel szóváltásba keveredtek, lekevertek neki egy pofont, végül pedig úgy hagyták el a helyszínt, hogy a viteldíjat egyáltalán nem fizették ki – az esetről a budapestkornyeke.hu számolt be.Árokba hajtott egy autó Törökbálint közelében, a sofőr meghalt
Meghalt egy 58 éves férfi, amikor autójával az M0-ás autóútról letérve az árokba hajtott vasárnap este – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Vonattal ütközött egy autó Debrecenben, késésekre kell számítani
Vonattal ütközött egy autó Debrecenben, a Sámsoni úti vasúti átkelőnél vasárnap este; személyi sérülés nem történt, a baleset miatt vonatkésések lesznek.Két 20 éves fiatalt gázolt halálra a vonat Budapesten
Halálra gázolt két embert a vonat a fővárosi Kerepesi úti felüljáró közelében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese hétfő reggel az MTI érdeklődésére.Sokan meghaltak, miután leszakadt egy függőhíd Indiában
Legalább hatvanan meghaltak, mert leszakadt egy, a gyarmati időszakból származó, frissen felújított függőhíd vasárnap az indai Gudzsarát államban, és sokan a folyóba estek róla – közölte a helyi kormányzat.Levágták a súlyos balesetet szenvedett motorosról a mentők a ruhát, most a férfi az árát követeli
Felháborodott levelet írt a mentőknek az a 30 év körüli motoros, akit néhány hete ért közúti baleset Pest megyében – írta az Országos Mentőszolgálat hétfőn a Facebookon. Egészen konkrétan annak a ruhának az árát követeli, amit levágtak róla mentés közben. A mentők szerint a férfi súlyos sérüléseket szenvedett és eszméletlen volt, amikor kiértek.Ajánljuk még

















