baleset
Meghalt a motoros, aki hajnalban balesetet szenvedett Kecskemétnél
Meghalt a 445-ös főúton szombat hajnalban balesetet szenvedett motoros – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság reggel az MTI-vel.Autóval ütközött és felborult egy mentőautó Budapesten
Mentőautó és személygépkocsi ütközött vasárnap délután Budapest XI. kerületében a Bocskai úton, a mentő a balesetben az oldalára borult – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete vasárnap.Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 8 éves kislányt, akit fejbe rúgott egy ló (videó!)
Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 8 éves kislányt egy Balaton-felvidéki lovastáborból, miután az egyik ló fejberúgta – tudta meg a Tények. A csatorna információi szerint két vezető tartotta éppen a csoportos foglalkozást, amikor az egyik ló hirtelen rúgott egyet. Ahogy a szakember hátranézett, a kislány már eszméletlenül feküdt a földön.A rabolt taxival halálos balesetet okozó személyt tegnap előállította a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos vétség miatt (videó) - Frissítve!
Taxit rabolt tegnap 22 óra előtt néhány perccel Óbudán, majd az Árpád hídra hajtott, a Pestről Budára vezető oldalon, forgalommal szemben egy vélhetően tudatmódosítók hatása alatt egy fiatal férfi. A felhajtót elhagyva ütközött egy szembe érkező személyautóval, akkor még nem sérült meg senki. Az ámokfutó tovább száguldott, majd a margitszigeti lehajtót elhagyva frontálisan ütközött egy Suzukival, majd egy érkező taxi a roncsokba rohant. A taxirabló és a Suzukiban ülő pár azonnal meghaltak, négy további ember súlyosan megsérült. A taxirablót tegnap reggel drogfogyasztás miatt már előállították, ám elengedték.Tragédia: ötéves gyerek fulladt a medencébe a kőbányai strandon
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást egy ötéves gyerek halálának az ügyében, aki egyedül, felügyelet és úszógumi nélkül ment bele egy kőbányai strand nagymedencéjébe és ott megfulladt.GEOrgPOLITIKA – Ceaușescu-nosztalgia hódít a román fiataloknál
Döbbentem hallgattam Czégényi Raymond szavait, hogy a román fiatalok korában van egyfajta Ceaușescu-nosztalgia. Egy nagy hazafiként tekintenek rá, aki visszaadta a román nemzet önbecsülését. Mivel akkor még nem éltek, nem tudják, hogy a kommunista titkosszolgálat mindent behálózott és mindenkit megfigyelt. Hasonlóan a keletnémet Stasihoz, itt is volt, hogy egy ügynök azért kötött házasságot, hogy megfigyelje felesége családját és jelentéseket írjon. Ezek a fiatalok nem tudják, milyen bezárva élni egy országba és csak álmodozni luxuscikkekről.Hajókatasztrófa történt Verőcénél: ketten meghaltak, öten eltűntek – folytatódik a kutatás (videó)
A Dunán vélhetően szállodahajóval ütközött egy kis géphajó; eddig két holttestet találtak, a nyolc utas közül ötöt még keresnek. A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.Ajánljuk még