baleset
Halálos baleset történt Budapesten, a Budaörsi úton
Összeütközött egy motorkerékpár és egy személyautó Budapest XI. kerületében, a Budaörsi úton csütörtökön este - tájékoztatott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A rendőrség tájékoztatása szerint a motoros a helyszínen életét vesztette.Tagadja az Árpád hídi tragikus baleset okozója, hogy versenyeztek volna
Elismerte a bűnösségét annak a tuningolt, 690 lóerős Mercedesnek a sofőrje, amely július elsején hajnalban az Árpád hídon a szalagkorlátot átszakítva halálra gázolt egy kerékpárost - írja a 24.hu. A szemtanúk szerint a baleset helyszínén spontán versenyzés alakult ki a Mercedes és egy BMW között, ami a tragédia előzménye lehet. A 24.hu úgy tudja, a 33 éves sofőr, akit július 9-én vettek őrizetbe, vallomást tett. Tagadja, hogy versenyeztek volna a másik autóssal, állítása szerint azért ment gyorsan, mert túl gyorsan és túl közel jöttek mögötte.Magyar turisták kvaddal zuhantak a szakadékba, az egyikük meghalt a balesetben
Görögországban két magyar fiatal kvadot bérelt, de lesodródtak az útról, majd egy szakadékba estek. Egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni, a másik fiatalt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba – számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a közösségi oldalán.A MÁV közleménye szerint a kétpói vonatbalesetnél kis mennyiségű növényvédőszer került a környezetbe (frissítve)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, senki sem sérült meg. A rendőrség információi szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül.150-nel száguldott az Árpád hídon a biciklist halálra gázoló sofőr
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, péntek este halálos baleset történt az Árpád hídon. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a balesetet okozó autós csaknem 150 km/h-val száguldozott.Egyszerre négy kerékpárost gázoltak el Vámosszabadinál, egyikük meghalt
Tragikus baleset történt Vámosszabadi külterületén pénteken 16 óra 46 perc körül, amikor a 14-es számú főút 11-es kilométerszelvényében egy személygépkocsi négy kerékpárossal ütközött, akik közül az egyik kerékpáros életét vesztette - írja a rendőrség.Hétéves gyerek halt meg az az M1-esen történt balesetben
Tragikus baleset történt az M1-es autópályán Kocs közelében péntek délután, egy hétéves kisfiú vesztette életét, akin már nem lehetett segíteni.Ajánljuk még
















