balla istván
Diákjai tablóit politikai akciókra használta a nyugdíjasokat birkázó komáromi DK-s képviselőjelölt
Nemcsak megengedhetetlen hangnemben gyűlölködik, hanem az iskolába, a pedagógusi munkájába is beviszi gyűlölködő politikai nézeteit Balla István, a roncsellenzék komáromi képviselőjelöltje. Balla – aki egyébként Gyurcsány pártját erősíti – neve egy hete vált ismertté, amikor a rezsiutalványok kapcsán birkahúsnak titulálta a fideszes nyugdíjasokat, akik 9000 forintért adják el a szavazataikat. A DK-s politikusról többen is azt mondták portálunknak, hogy nemcsak a diákjai által is követett közösségi oldalán politizál, hanem az iskolában, a diákok előtt, sőt szülői értekezleten is. Egy olvasónk egy korábbi, Balla oldaláról lementett fotót is elküldött a szerkesztőségünknek, olyan osztályképeket, amelyeket a pedagógus, osztályfőnök O1G-logóval látott el, majd úgy posztolt nyilvánosan a Facebookon. Információink szerint sem a diákoknak, sem a szüleiknek nem szólt arról, mire kívánja felhasználni a közös fényképeket. Annak ellenére, hogy Balla Istvánnak már a nyugdíjasokat becsmérlő megosztása miatt sem lenne keresnivalója a közéletben, mind a mai napig a komáromi ellenzéki összefogás képviselőjelöltje. Az álfüggetlen Márki-Zay Péter komáromi klónjának, Nemes Andreának egy hét nem volt elég, hogy elhatárolódjon csapata gyurcsányista tagjától. A DK komáromi képviselőjelöltje szerint a fideszes nyugdíjasok nem mások, mint birkahús, akik eladják magukat pár ezer forintért
Minősíthetetlen nyilvános Facebook-bejegyzésben gyalázza a jobboldali nyugdíjas szavazókat Gyurcsány pártjának komáromi képviselőjelöltje. "Csökkent a birkahús ára! Már csak 9000 forintba kerül egy szavazat" – osztotta meg a bejegyzést saját oldalán Balla István, akinek a tettét persze közfelháborodás követte a dunántúli városban. A DK helyi politikusa, aki ráadásul tanárember, élettelen, passzív tömbhúsnak, birkahúsnak titulálta a Fidesz-szavazó szépkorúakat, ráadásul azzal is rágalmazza őket, hogy annyira elvtelenek, hogy néhány ezer forintért megvehetők. Csak emlékeztetőül hoznánk fel, hogy az, aki még csak nem is néhány ezer, hanem ezer forintért szerez magának látszattámogatókat, az éppen az ő főnöke, Gyurcsány Ferenc. Egy hete tettük közzé azt a videót, amit az ATV egy négy évvel ezelőtti, vidéki tudósítása rejtett: a felvételen Gyurcsány és csapata pontosan ezer forintot fizet fiatal lányoknak a közös fotózkodásért. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. A “szorongást” kifogásnak, az életképtelenséget szabadságnak értelmezik - Ők a “mocskos fideszező” generáció
Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.