Pesti Srácok

Diákjai tablóit politikai akciókra használta a nyugdíjasokat birkázó komáromi DK-s képviselőjelölt

Diákjai tablóit politikai akciókra használta a nyugdíjasokat birkázó komáromi DK-s képviselőjelölt

Nemcsak megengedhetetlen hangnemben gyűlölködik, hanem az iskolába, a pedagógusi munkájába is beviszi gyűlölködő politikai nézeteit Balla István, a roncsellenzék komáromi képviselőjelöltje. Balla – aki egyébként Gyurcsány pártját erősíti – neve egy hete vált ismertté, amikor a rezsiutalványok kapcsán birkahúsnak titulálta a fideszes nyugdíjasokat, akik 9000 forintért adják el a szavazataikat. A DK-s politikusról többen is azt mondták portálunknak, hogy nemcsak a diákjai által is követett közösségi oldalán politizál, hanem az iskolában, a diákok előtt, sőt szülői értekezleten is. Egy olvasónk egy korábbi, Balla oldaláról lementett fotót is elküldött a szerkesztőségünknek, olyan osztályképeket, amelyeket a pedagógus, osztályfőnök O1G-logóval látott el, majd úgy posztolt nyilvánosan a Facebookon. Információink szerint sem a diákoknak, sem a szüleiknek nem szólt arról, mire kívánja felhasználni a közös fényképeket. Annak ellenére, hogy Balla Istvánnak már a nyugdíjasokat becsmérlő megosztása miatt sem lenne keresnivalója a közéletben, mind a mai napig a komáromi ellenzéki összefogás képviselőjelöltje. Az álfüggetlen Márki-Zay Péter komáromi klónjának, Nemes Andreának egy hét nem volt elég, hogy elhatárolódjon csapata gyurcsányista tagjától.

Balla István augusztus 25-én osztotta meg közösségi oldalán a következő posztot:

PestiSracok facebook image

Az üzenet a nyugdíjasoknak szól, akik átveszik a posta által épp a napokban kézbesített 9000 forint értékű rezsiutalványt. A pedagógus Gyurcsány pártját erősíti a dunántúli városban, akárcsak az ellenzéki összefogás komáromi polgármester-jelöltje, Nemes Andrea. A két DK-s a jelek szerint összezárt, mivel Nemes a mai napig nem volt hajlandó elhatárolódni a nyugdíjasokat becsmérlő képviselőjelölttől.

A pártnál napokkal azután, hogy cikkünk nyomán bejárta az országos sajtót Balla otrombasága, még azt sem tudták, miről van szó, majd amikor egy sajtótájékoztatón a Hír TV riportere Molnár Csabát kérdezte, mi lesz a komáromi jelölttel, ő a Fideszre mutogatott, és azt mondta, nem hívják vissza a jelöltségtől.

Felmerül a kérdés, hogy vajon az is teljesen elfogadható-e a Demokratikus Koalíció és komáromi polgármester-jelöltjük, Nemes Andrea számára, hogy a fenti gyűlölködő stílust Balla az iskolában, a diákjaira is igyekszik ráerőltetni.

Balla István a Tatabányai Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium osztályfőnöki munkaközösség-vezetője, osztályfőnök, valamint angol-német szakos nyelvtanár. Egy olvasónktól kapott fotókon jól látható, hogy a tanár úr korábban az osztályképeit látta el O1G-logóval, majd posztolta őket a közösségi oldalán; gyakorlatilag az egész osztályát, fiatalkorú diákokat – könnyen meglehet, hogy szülei tudta nélkül – politikai eszköznek használta.

Megkerestük az iskolát, annak intézményvezetőjét, illetve a honlapjukon adatvédelmi tisztségviselőként feltüntetett ügyvédet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy elfogadhatónak tartják-e egy tanár politizálását, ami nem marad meg a privát keretek között, hiszen Balla István már az osztályképeket is politikai akcióhoz használta fel. Megkérdeztük továbbá, hogy a fiatalkorú diákokról készült fotók politikai eszközként való felhasználásáról mi a véleményük, illetve a fotók nyilvános közzététele – ráadásul ilyen módon – adatvédelmi szempontból például elfogadható-e. Megkerestük elektronikus levélben Nemes Andrea ellenzéki polgármester-jelöltet is. Tőle azt kérdeztük, hogy elhatárolódik-e Balla Istvántól, vagy párttársa minden tette ellenére a csapatában marad-e a továbbiakban is. A válaszuk után frissítjük cikkünket.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.