ballib ellenzék
Szavazzon 2020 legjobb PS-es véleménycikkére!
2020 sokak számára volt a legnehezebb év a rendszerváltás utáni válságokban bővelkedő három évtizedből. Emberemlékezet óta először kellett megküzdenünk olyan válsággal, amely nem politikai eredetű, amit valószínűleg nem az emberi ostobaságnak köszönhetünk, hanem olyannal amellyel természetanyánk figyelmeztetett minket arra, hogy azért ő az úr. Hirtelen jelentéktelenné vált a "globális felmelegedés" néven futtatott hisztéria, de lett helyette Black Lives Matter, viszont a transzjogokért, illetve az elnyomó patriarchátus elleni harcot még a járvány sem volt képes megfékezni. Trump nem tudta megvédeni az elnökségét, pedig soha nem látott mennyiségű szavazatot kapott vesztesként. Az EU vezetői pedig gyakorlatilag idén bejelentették, hogy ők igazából egy birodalom vezetői és az Európai Unió egy Birodalom. Sorszáma még nincs, de sokak szerint nyugodtan lehetne IV. Birodalom. Az előbbiekről is mind irtunk, de a válogatásba ezúttal más témák kerültek be. Kérjük válasszon a 2020-as év legjobb PS "publijai" közül!Kiváló a műsor: épp egy kanál vízbe fojtják bele egymást az ellenzéki pártok
A Momentum szerint a gödi DK frigyre lépett a Fidesszel. A DK szerint a gödi Momentum lefeküdt a Fidesszel. Ezalatt Márki-Zay Péter arról értekezik, hogy a városi fürdőbe folyton belerondít valaki, és nem kizárt, hogy a Fidesz az. Kunhalmi egy balatoni szabadstrandon azt ecseteli: nincsenek szabadstrandok. Közben Hadházy kásás hangját hozza a szél a lépcsőkorlát felől. A sok kis tünet együttesen arra mutat: a honi ellenzék visszavonhatatlanul megtébolyodott. Kár értük, kiváló ügynökök voltak.Fodor Gábor szerint nincs diktatúra Magyarországon és az sem ártana, ha Karácsonyék végre csinálnának valamit
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a volt elnök elmondta, hogy szerinte a kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést, valamint arról is beszélt, hogy az emberek joggal várnak cselekvést Karácsony Gergely főpolgármestertől. Fodor szerint nincs diktatúra Magyarországon és nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek.Most akkor elmarad a diktatúra? Az ellenzék nem bírja megemészteni, hogy a kormány visszaadja a „tejhatalmat"
Elsöprő mértékű ellenzéki hiszti tört ki, miután a március 30-i plenáris ülésén a parlament elfogadta a koronavírus-törvényt. A kormány akkor ahhoz kapott felhatalmazást - határozatlan időre -, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig a védekezés érdekében rendeletekkel irányíthassa az országot. Jöttek is az ellenzéki pártok, diktatúrát kiáltottak, Orbán Viktort diktátornak titulálták, külföldre mentek hisztizni, „szakértőkkel” tárgyaltak, akik szerint itt aztán nem lesz megállás, a Fidesz diktatúrája elkezdődött, lehet félni mindenkinek. Majd jött Orbán Viktor és bejelentette: a veszélyhelyzetnek úgy tűnik vége, május végén visszaadják a parlamentnek a különleges felhatalmazást.Szabó Tímea nem bírt magával és nekiment Varga Juditnak
Nem igen telik el úgy hét, hogy Szabó Tímea ne adna okot arra, hogy vele foglalkozzon a hazai sajtó. A Párbeszéd társelnöke valószínűleg figyelemre és szeretetre vágyik, hiszen jómodor helyett sokkal inkább csak vérmes és harsány kirohanásokra képes. Igyekszik "megregulázni" a kormányt és felhívni a nulla százalékos pártjára a figyelmet. Ha ez nem sikerül neki, akkor kétségbeesetten próbál a nemzet "pletykaminisztere" lenni és csatlakozva Gyurcsányhoz, kritizálja és sértegeti a határon túli magyarokat. Valószínűleg egyes érdemjeggyel "jutalmaznák" magatartását az iskolában. Önök hányast adnának neki? Vélemény következik!Megriadt az Angyal ügyvédjének eljövetelétől a Népszava
Átvette a portálunkon szombaton megjelent, az Angyal ügyvédjéről szóló írásunkat, de aztán sietősen törölte azt a Népszava. A balliberális oldal zászlóshajójának szerkesztői talán rájöttek, hogy mégsem biztosan jó az nekik, ha az ellenzéki politikusok orgiáinak részletei is nyilvánosságra kerülnek. Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri a magát Angyal ügyvédjeként nevező szivárogtató blog, amely december 5-én azzal robbantott, hogy január elsején két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet, ha addig nem vonulnak vissza a közélettől. A Kiss Krisztina néven blogoló Angyal ügyvédje a „Még az idén kiderülhet, ki az ellenzék Borkai Zsoltja” című posztjában annyit már most elárult, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről, valamint pártjának egyik első számú vezetőjéről van szó, akik a VI. kerületi Szinyei Merse utca egyik új építésű házában évek óta drogos szexpartikat folytatnak.Nehéz volt tegnap hazaárulónak, liberális értelmiséginek, ellenzéki politikusnak lenni!
És az ellenzéki politikusok, értelmiségiek és propagandisták megint azt gondolták, hogy jön Merkel, őrizetbe veszi Orbán Viktort és kiadja a Hágai Nemzetközi Bíróságnak. Azért, hogy feleljen azokért a szörnyű lelki károkért, amit a magyar ultraliberálisoknak okozott azzal, hogy háromszor egyharmadnál kisebbre verte őket a választásokon. Az is nagyon ciki és pszichiátriailag problémás, hogy ezt gondolják. De az, hogy ezt még le is írják és nyilvánosságra is hozzák, az olyan aránytévesztés – még a hazaárulási iparágban is –, hogy mi sem hinnénk el, ha nem lennénk kénytelenek látni.Az érzés, mikor Gyurcsányék jelöltje megbukik, és hisztikézve elmenekül: megfizethetetlen
Gyurcsány Klára és Dobrev Ferenc azt akarta, hogy Kálmán Olga legyen Budapest következő főpolgármestere, ám az ellenzéki szavazók visszazavarták ezt a késpengemosolyú, agresszív nőszemélyt oda, ahonnan jött: az elfekvőbe. Olga, alias Egetverő Arrogancia még veszteni sem tud tisztességesen: az eredményhirdetés előtt elhúzta a csíkot. A hivatalos, DK-s magyarázat szerint túl laza öltözékben volt, ám az egyik szervező szerint valójában hisztigörcsöt kapott... A műsor tehát frenetikus, és még nincs vége: Gyurcsány kezében ugyanis ott a rozsdás bökő...Kövér László: Manfred Webernek nem az erkölcsi tartás számít
A magyar nemzet, a család és a keresztény kultúra védelmét nevezte meg a májusi EP-választások tétjének Kövér László házelnök a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Kiemelte továbbá, hogy aggódik az európai demokrácia jövőjéért, hiszen az szerinte a középosztály kezében van, akik jelentősége éppen leszálló ágon van; ennek mintegy megnyilvánulása a sárgamellényes tüntetés Párizsban. A házelnök beszélt még a migrációról és a hazai ellenzék hazaárulásáról.Ajánljuk még