Pesti Srácok

Szabó Tímea nem bírt magával és nekiment Varga Juditnak

null

Nem igen telik el úgy hét, hogy Szabó Tímea ne adna okot arra, hogy vele foglalkozzon a hazai sajtó. A Párbeszéd társelnöke valószínűleg figyelemre és szeretetre vágyik, hiszen jómodor helyett sokkal inkább csak vérmes és harsány kirohanásokra képes. Igyekszik "megregulázni" a kormányt és felhívni a nulla százalékos pártjára a figyelmet. Ha ez nem sikerül neki, akkor kétségbeesetten próbál a nemzet "pletykaminisztere" lenni és csatlakozva Gyurcsányhoz, kritizálja és sértegeti a határon túli magyarokat. Valószínűleg egyes érdemjeggyel "jutalmaznák" magatartását az iskolában. Önök hányast adnának neki? Vélemény következik!

Abban talán megegyezhetünk, hogy a héten az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasításáról szóló politikai nyilatkozat elfogadása okozta a legnagyobb traumát a kedvesnek nem mondható ellenzéki hölgyeknek és uraknak. Szabó szerint, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A Szabó-Bősz-Szél-Gurmai és társai alkotta ellenzéki hölgykoszorú egy takaros mikrofon előtt számolt be arról, hogyan fognak harcolni az Orbán-kormány embertelensége ellen. Ezt követően nemcsak Szabó sietett egyből, hogy beszámoljon az ATV-ben és más médiumokban a kormány csúnya-gonosz tettéről, hanem Bősz Anett, Szél Bernadett és mások is.

Szabó Tímea miniszteri babérokra tör

Külön figyelmet érdemel, de talán csak indokolt mértékben(!) egy 444-es cikk, amelynek révén Szabó most éppen Varga Juditnak üzent. Jobban mondva helyre tette a miniszter asszonyt. Mert ezt így "illik", nemde? Úgy tűnhet, hogy a kedves képviselő asszony miniszteri babérokra tör! De nem akármilyenekre! Úgy tűnik, ő szeretne lenni a nemzet pletykaminisztere.

PestiSracok facebook image

Kövér László házelnök szavai a múlt héten "vérig sértették" Vadai képviselő asszonyt, így most ezzel hozzák összefüggésbe az Isztambuli Egyezmény elutasítását. Szabó ecseteli is, mi itt a tudnivaló. Varga Judit ugyanis reagált a Magyar Nemzetnek adott szombati interjújában a Kövér Lászlót ért kritikákra, ahol elmondja, hogy mindaz amiket az ellenzéki képviselőnők félreértettek, az sokkal inkább a nők iránti tisztelet kifejezése volt.

Bangóné és Kunhalmi demonstrál. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

- mondta a miniszter asszony. Szabó ehhez képest a Facebook-oldalán vasárnap délután egy posztban reagált igencsak alpári és nőhöz nem illő stílusban. Idézet következik:

- olvashatjuk Szabó posztjában.

Úgy tűnik valami zavar lehet a készülékükben, hiszen félremagyarázzák a házelnök szavait, miközben nem szavazták meg a nők és gyermekek bántalmazását súlyosabban büntető Btk.-módosítást. Láttuk a példáját, hogyan akarták eltussolni a Gothár-féle színházi szexuális zaklatást és csak nevettek Burány Sándor (MSZP-s Párbeszéd-frakciótag) cinikus megjegyzésén, amelyben "együttműködési kényszerként" állította be a szexuális zaklatást.

Nem tudom Önök hogyan vannak vele, de ha valaki eltorzult arccal gyűlölködik és botrányt botrányra halmoz a parlamentben, mit javasolnának Szabó képviselő asszonynak, hogy megnyugodjon?

Ellenzéki képviselők elállják el a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve a magyar

No, de térjünk vissza az Isztambuli Egyezmény körüli ellenzéki hisztériakeltéshez. Mielőtt még mindenki kétségbeesik és elkezdi temetni a magyar demokráciát, ahogyan azt a Freedom House is tette nemrégiben, érdemes az ellenzéki látszatdemokrata politizálás függönyét fellebbenteni és a tényeket sorba venni.

Hazánkban annak ellenére, hogy az élet természetéből adódóan történnek tragédiák (mutassanak egy országot, ahol nem!), Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve van hatályban és olyan a hazai jogi környezet, amely szigorúan bünteti az erőszakos cselekményt elkövetőket. A kormány még idén januárban összegyűjtötte és nyilvánosságra hozott egy táblázatot, amely bemutatja azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a magyar jogrendszerben érvényesülhetnek a nők védelmét és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet szolgáló jogi mechanizmusok. A táblázat jól mutatja, hogy az Isztambuli Egyezmény jogalkotási feladatot előíró rendelkezéseivel a magyar jogrendszer összhangban van.

Ha valaki megpróbál józanul és higgadtan gondolkozni - bár tudjuk, hogy ez az ellenzéki oldalon meglehetősen nehéz feladat - látható, hogy a hangulatkeltés csak az ellenzéki cirkusz része, amely azért kell, hogy elterelje a figyelmet az alkalmatlanságukról. Hiszen ahelyett, hogy komolyan segítenék az embereket, csak a feszültséget keltik.

Illusztráció. Fotó: Pixabay

2020 az áldozatsegítés éve Magyarországon

Talán sokan nem tudják, de egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításaival ellentétben a kormány komoly áldozatsegítési és áldozatvédelmi hálózatot épített ki és működtet. Országszerte mintegy 300 védett szálláshely áll rendelkezésre, amelyeket az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn. Ráadásul 2020 az áldozatsegítés éve az Igazságügyi Minisztériumban, így ennek keretében megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitásait, amelyre több száz millió forintot költenek idén azzal a céllal, hogy országos hálózattá alakítsák az áldozatsegítő központok rendszerét.

A feltételes szabadságra bocsátás szigorításának javaslata mellett egy családjogi munkacsoportot is felállítottak, hogy teljes terjedelmében áttekintsék a családjogi szabályozást. Emellett mindent megtesznek, hogy - a civil szféra bevonásával - a témához kapcsolódó valamennyi kihívásra megnyugtató és hosszútávú válaszokat adjanak.

A koronavírus járvány idején az áldozatsegítő központok továbbra is üzemelnek, a kijárási korlátozások pedig nem terjednek ki azokra, akik segítségért folyamodnak - ezt még Varga Judit közölte nemrégiben. Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett áldozatsegítő központok, valamint az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámon elérhető áldozatsegítő vonal a koronavírus-járvány ellenére is üzemelnek és támogatásban részesítik a hozzájuk forduló áldozatokat. A kormany.hu tájékoztatása szerint, az áldozatsegítő központok több, mint 2700 esetben nyújtottak segítséget 2019-ben, az ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonal (06-80-225-225) ugyanezen időszakban több, mint 12 ezer hívást fogadott.

Nos, talán elmondható, hogy e tények eloszlatják azokat a kételyeket, amelyek a laikusok fejében megszülettek az álhírgyáros ballib sajtó kemény munkája révén, viszont a legjobb gyógyír a fennálló problémákra minden valószínűséggel nem a gyűlöletkeltés, hanem az összefogás és a valódi cselekvés. A sok üres szó, parlamenti szelfi és a látszatpolitizálás nem segít sem az áldozatokon, sem a kétségbeesett ellenzék támogatottsági indexének növekedésén. Az Isztambuli Egyezmény ratifikációja azért lett volna olyan fontos az ellenzéknek, mert annak egyes rendelkezései ellentétesek a magyar migrációs politikával, a magyar jog részévé tenné a társadalmi nem fogalmát és a genderideológiát. Ez valóságos Kánaán lenne nekik, nem igaz?

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.