Pesti Srácok

Kövér László: Manfred Webernek nem az erkölcsi tartás számít

null

A magyar nemzet, a család és a keresztény kultúra védelmét nevezte meg a májusi EP-választások tétjének Kövér László házelnök a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Kiemelte továbbá, hogy aggódik az európai demokrácia jövőjéért, hiszen az szerinte a középosztály kezében van, akik jelentősége éppen leszálló ágon van; ennek mintegy megnyilvánulása a sárgamellényes tüntetés Párizsban. A házelnök beszélt még a migrációról és a hazai ellenzék hazaárulásáról.

Orbán hét pontja

Kövér László elmondta: miután Orbán Viktor 2016-ban letett egy tízpontos javaslatcsomagot az uniós intézmények asztalára, szépen lassan egyre több politikus helyezkedett a kormányfővel egyező álláspontra. Ezzel azonban két probléma van: egyrészt a javaslatcsomagról lekerült Orbán neve, másrészt pedig a migrációt elutasító, vagy legalábbis korlátozó hangok mögött nincs tényleges szándék és cselekvés, hiszen a gyakorlatban folytatódik a migránsok bankkártyával való ellátása, szállítása. Ez az oka annak, hogy szükség van a kormány új, hétpontos programjára.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki Kövér.

Értékvesztés a Néppártban

A házelnök beszélt az Európai Néppárt és a Fidesz viszonyáról is. Kifejtette: nem a kormánypárt tagságának felfüggesztése jelenti az EP-n belüli érdekérvényesítés akadályát, hanem az, hogy „az európai főáramhoz tartozó politikai erők elveszítették értékeiket”.

- tette hozzá. Kifejtette továbbá, hogy az európai sakkjátszmában Németországnak kulcsfontosságú, hogy kézben tartsa a fontos vezetői tisztségeket. Németországon belül pedig a CSU-nak fontos az, hogy ezekbe a pozíciókba ő delegáljon politikust. Ugyanígy van ezzel Manfred Weber is, akinek nem az erkölcsi tartás számít, hanem a magasabb pozíció, hogy „legyen valaki”. Annak kapcsán, hogy vajon árulás-e, hogy Weber elfordult a Fidesztől, Kövér meglepő módon azt válaszolta, hogy mivel nincs kötődése az általa képviselt értékekhez, így azokat elárulni se tudja a német politikus.

- mondta.

Bohócok Európa élén

- fejtette ki véleményét Európa vezetőiről. Kövér kifejtette: addig vezetik demokratikus mércével bukott politikusok Európát, amíg hagyjuk, hogy olyan pártok irányítsanak, amelyeknek semmilyen, néven nevezhető értékrendjük, a jövőről alkotott víziójuk sincs, csak a hatalmat akarják.

A szavaknak már nincs súlyuk

Hosszasan taglalta a házelnök azt is, hogy mennyire értelmetlenné próbálja tenni a nyugati „totális liberális” sajtó az európai közbeszédet, a balliberális médiát pedig a szovjet pártállam sajtójához hasonlítja. Szerinte ebben a rendszerben, amit a baloldali politika épített ki, a nyelvet is fegyverként használják, és azokat is támadják, akik a keresztény értékeket védenék.

- tette hozzá.

Európai Egyesült Államok

Az Európai Egyesült Államokat ugyan régi tervnek nevezte Kövér, olyan gondolatnak, amely már némelyik alapítóatya fejében is ott volt, azonban ez szerinte nem valósulhatott volna meg ezidáig. Most azonban, hogy a globalizmus és a nemzetközi pénztőke eléggé megerősödött, az olyan „világboldogítók”, mint Soros György, végre előhúzhatják a kalapból ezt a régen dédelgetett tervet. Ennek céljaként a „demokratikus pepecselés” kikerülését nevezte meg a házelnök, végső eszközeként pedig a tömeges bevándorlást nevezte meg. Kövér ugyanakkor figyelmeztet: Európa immunrendszere még aktív, és Közép-Európának hívják. Kiemelte továbbá azt is, hogy az emberi természet nemcsak szabadságra vágyik, de a valódi közösségek adta biztonságra is, arra, hogy legyen egy hely a világon, amelyet otthonának tudhat.

A magyar ellenzék hazaáruló, a globális elit kitartottja

Az, hogy az ellenzék nem akar beszélni EP-kampányában a migrációról, Kövér szerint önsorsrontó szűklátókörűség, melyből akár egészen rémisztő következtetést is le lehet vonni. Mindegy, hogy Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea meg a többi tökkelütött mit mond, az emberek nagyjából nyolcvan százaléka az ellenkezőjét gondolja annak, amiről beszélnek. Így azt feltételezhetjük, hogy ezeket az ellenzéki pártokat és politikusokat egész egyszerűen kitartottként kezeli a globalista liberális politikai elit. Oda akarnak tartozni, annak a körnek akarnak megfelelni, nem a magyar szavazóknak. Vagyis nem a maguk urai, nem a lokális racionalitás, illetve saját potenciális választóik érdekei mentén ténykednek, hanem a megbízóik érdekében. Ez tehát akár hazaárulás is lehetne, ugyanakkor Kövér szerint hazaáruló csak az lehet, akinek van hazája, márpedig ez az ellenzék esetében egyáltalán nem biztos.

Az ellenzék nem a kormánypártoknak tett rosszat

Az Országgyűlés üléstermében december 12-én történtekkel kapcsolatban kifejtette: nem a kormánypártoknak, hanem a saját megítélésüknek tesznek rosszat, sőt, az egész országnak okoznak károkat. Az ellenzék analógiájaként említette a sárgamellényes tüntetéseket, amelyről azt tartja: pont olyan fejetlenek, mint a magyar ellenzék, ami pedig árt a demokráciának, mivel nem akarnak valamit, hanem nem akarnak valamit. Ez pedig nem viszi előre a demokratikus diskurzust. Szintén a sárgamellényesek kapcsán elmondta: nem a francia demokráciáért aggódik, hanem általában a demokráciáért.

- fejtette ki álláspontját.

Családvédelem a migrációval szemben

A családvédelmi akcióterv kapcsán a házelnök kifejtette: világos, hogy csupán anyagi erőforrásokkal tartósan nem lehet demográfiai fordulatot elérni. Mégis jól teszi a magyar kormány, hogy megpróbálja elhárítani az anyagi akadályokat a gyermekvállalás elől. Figyelmeztetett azonban, hogy a gáláns támogatási csomag csupán előfeltétele egy értékrendbeli változásnak, amely nélkül nincs magyar jövő, és amelynek eléréséhez a politika mellett az oktatási rendszer, a média, az egyházaink és a véleményformáló, mintaadó értelmiség együttes erőfeszítései is kellenek.

- tette hozzá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.