ballib gyűlölet
Másfél évig kínozta a zeneiskolás gyerekeket Niedermüller, és most meg van magával elégedve
Nem fogják elhinni! Mégiscsak beköltözhet a neki felújított erzsébetvárosi intézménybe a Molnár Antal Zeneiskola. Ugyanis lezárult a Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, és ők nyerték meg – adta hírül a Niedermüller Péter vezette önkormányzat a Facebookon. Halleluja! – mondhatnánk. De nem mondjuk. Éspedig azért, mert ahelyett, hogy Niedermüller bocsánatot kért volna a hatszáz zeneiskolás kisgyerektől a másfél évi felesleges tortúráért, még most is neki áll följebb!Tóta W. elhasalt a Kúrián: mégsem mocskolhatja büntetlenül a magyarokat Gyurcsány tollnoka
Mégiscsak van igazság! Gyurcsány Ferenc kedvenc házi publicistája, Tóta W. Árpád végül orra bukott a bíróságon, amiért gyalázkodó stílusban írt rólunk, magyarokról. Tóta W. 400 ezer forintos sérelemdíjjal és bocsánatkéréssel tartozik, ráadásul el kell távolítania a HVG.hu-n megjelent fröcsögéséből a magyarságot becsmérlő kifejezéseket.Nyílt levél a külhoni magyaroknak – Jövőre a ti kezetekben lesz a haza sorsa!
Drága magyar testvéreim ott Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján!A DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát – mi meg vegyük el a DK-sokét!
Gyurcsány egyik DK-s trógere is el akarja venni a külhoni magyarok szavazati jogát. Merthogy – Arató Gergely szerint – a külhoni magyarok nem itt élnek, nem itt adóznak, ezért nincs joguk dönteni a „haza sorsáról”. Én meg azoktól venném el a szavazati jogot, akik magyar testvéreinket ki akarják tagadni a nemzetből, újra meg újra. Ezeket a szívtelen-lelketlen, csupán állampolgárságukban magyar DK-s bitangokat a közéletből és a Kárpát-medencéből is száműzném, húzzanak mosogatni Londonba, vagy talpat nyalni Brüsszelbe.Lemondjon-e Neandermüller Péter?
Hát persze, hogy mondjon le. Lehetőleg még tegnap. Nem is kérdés. A baj ott kezdődik, hogy nem fog. A lemondáshoz ugyanis szükségeltetne néhány egyszerű, de igen lényeges emberi jellemvonás. Becsület, méltóság, felelősség, lelkiismeret, tisztesség, önkritika, belátóképesség – melyeket Erzsébetváros DK-s polgármestere hírből sem ismer.Pofátlan levélben koldul pénzt és zsarolja a kisvállalkozókat Karácsony Gergely
Hajmeresztő levelet küldött a fővárosi vállalkozóknak a főpolgármester, amelyben azzal riogatja őket, hogy ha igénybe veszik a kormány által felkínált kedvezményt az iparűzési adó felezésére, akkor Budapesten megbénulhatnak a közszolgáltatások, nem lesz tömegközlekedés, szennyvízelvezetés, víz, szemétszállítás, hókotrás. Ami már csak azért is elképesztő gátlástalanság, hiszen e szolgáltatásokat a budapestiek külön megfizetik, azoknak semmi közük az iparűzési adóhoz.Lószerszámos ellenzékünk utolsó rohamra indul
Megkezdődik ma a parlament tavaszi ülésszaka. Jó okunk van feltételezni, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzék minden korábbinál harsányabb sípolásokra, őrjöngésekre, pulpituslezárásokra, krumplilóbálásokra készül. Tudniillik: az ellenzékünkhöz hasonlatos szélsőséges pártok hatalom híján egyre frusztráltabbá, egyre szélsőségesebbé válnak. Leghőbb vágyuk, hogy az Országház diliházzá alakuljon. Nem árt, ha a házőrség készenlétbe helyez pár tucat kényszerzubbonyt...Milyen „ember” az, aki utcára lök több száz kisgyermeket?
Ha módunk van egyetlenegy történetet elmesélni bizonytalan ismerőseinknek arról, miért ne jusson eszükbe soha a büdös életbe' Gyurcsányékra szavazni, ez a történet legyen az! És csakis ez! Benne van mindaz a lelketlen szörnyetegség, sátániság, ami ezeket mindig is jellemezte. 2006 ősze után ismét teljes életnagyságában megmutatkozott előttünk az érett gyurcsányizmus – s a látványtól még balos ismerőseink egy része is hátrahőkölt.Hány rémhír kell még, hogy Hullaházy Ákos odakerüljön, ahova való?
Sokan üdvözölnék, ha a nyomozó hatóságok végre komolyabban vennék Hadházy Ákosék vírusügyi ámokfutását. Ha a telefonon bombával fenyegetőző diákokra olyan keményen le tudnak csapni a rendőrök, akkor a vírusjárvány elleni védekezést hónapok óta gáncsoló, a frontvonalban küzdő szakembereket szándékosan akadályozó, egyes vakcinák hatékonyságáról hazudozó, járványkórházba betörni próbáló, rémhírek sorát terjesztő, ellenzékiek százezreit riogató, hullaházi videókkal támadó Xanax Ákos (és bűntársai) ellen mi a megpimpósodott ménkűért nem lehet föllépni?Ajánljuk még

















