ballib gyűlölet
Pikóban annyi a gyűlölet, hogy a fülén folyik ki
El akarja venni a Józsefvárosi Becsületkeresztet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárjától Pikó András polgármester, klubrádiós agitka. Szarka Gábornak az a „bűne”, hogy szerepet vállalt az egyetem modellváltásában. A honi lumpenprolik kedvenc műsorvezetője szerint ez éppen elegendő indok arra, hogy mindenétől megfosszák, földönfutóvá tegyék.Az RTL csakazértis kiáll a botrányba keveredett Krekó Péter mellett
Hiába kavart országos botrányt Krekó Péter balliberális politológus kijelentése (mely szerint ha aláássák az emberek oltási hajlandóságát, azzal kárt lehet okozni Orbánnak), az RTL Klub teljes mellszélességgel kiáll a Political Capital vezetője mellett. Legalábbis erre utal, hogy a német érdekeltségű, szélsőliberális tévécsatorna továbbra is független szakértőjeként szerepelteti Krekót a műsorában. Érdekes, 2006 őszén ennél sokkal kevesebbért tették ki egy másik szakértőjük, Urbán Flórián szűrét, akinek csupán annyi volt a „bűne”, hogy jelen volt a tévészékház ostrománál. De hát Urbán jobboldali volt, nem úgy, mint Krekó...Boszorkányok márpedig léteznek!
Hogy Szabó Tímea vízfolyásszerűen hazudozik, az – gondolom – nem újdonság önöknek (sem). Az igazságnak morzsáját sem lelni abban, amit ez a zilált asszonyság időről időre kiad magából. De hogy egy perc alatt négyszer hazudjon, az már valóban megsüvegelendő, komoly teljesítmény még abban az „emelkedett” közegben is (ellenzék), ahol ő mozog. E rekord nyilván annak köszönhető, hogy a hölgy hadar – így szűkebb időintervallumba több rágalmat képes beleszuszakolni.Donáth Anna uszít, hergel, hazudik
Rákosista nagyapja Mindszenty megölésére buzdított, apja – a gyanú szerint – nőkkel erőszakoskodott, Donáth Anna pedig futószalagon hazát és nemzetet árul, s olyan folyékonyan hazudik, mint a Böszme. Legutóbb az özvegyeket próbálta ráuszítani a kormányra egy ordas hazugsággal.Szénné égett az Alkotmánybíróságon a fideszesek fölakasztását követelő, velünk pereskedő jobbikos
Nem elég, hogy fideszes politikusok fölakasztásáról delirált egy Takács Richárd nevű jobbikos „politikus”, még volt képe beperelni portálunkat és milliós kártérítést követelni, amiért ámokfutásáról hírt adtunk. Ám felsült: két év után immár az Alkotmánybíróság is elzavarta őt melegebb éghajlatra.Magyart a magyar ellen – In memoriam 2004. december 5.
Nem hivatalos, de azért gyásznap a mai: napra pontosan tizenhat esztendeje volt a népszavazás gúnyhatáron túli magyar testvéreink kedvezményes honosításáról, amely a Hibbant Néró magyargyűlölő kampánya miatt – bár győztek az igen-szavazatok – eredménytelen lett. A csak papíron magyar, de lelkileg hazátlan magyarok kitagadták a nemzetből a papíron nem, de lélekben ezerszeresen magyar magyarokat. December 5-e ezért a magyargyűlölet gyásznapja.Ha Baranyi fölállítja a fehérgyűlölet szobrát, le kell dönteni!
Baranyi Krisztina, Ferencváros balliberrált polgármestere egy rasszista, fehérgyűlölő, gyilkosságok elkövetéséért felelős terrorszervezetnek, a Black Lives Matternek akar szobrot állítani a főváros IX. kerületében. Ez a fehérellenes fajgyűlölet szobra lesz – a mi Budapestünkön, a mi hazánkban. Nyilvánvaló provokációval állunk szemben, amit meg kell akadályozni. Ahogy nem állítható szobor az ÁVH-nak vagy az SS-nek, úgy a BLM nevű terrorszervezetnek sem. Ha a boszorkány a tiltakozások dacára mégis fölállítaná, akkor le kell dönteni (mármint a szobrot)!A hervadhatatlan magyargyűlölet jutalma: egy újabb mozgalmi plecsni
„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” – szólt az ÁVH jelmondata. A Jézus Krisztusból és a magyarok trianoni tragédiájából gúnyt űző Pápai Gábor „karikaturistáé” pedig ez lehetne: „Ne csak rajzold, gyűlöld is!” S gyűlöl is a Pápai, derekasan, amiért most újabb díjat kapott a haveroktól az eddigiek mellé. Már csak a Hős Szovjet Anya-érdemérem hiányzik a gyűjteményéből, de haladó világunkban már ez sem megoldhatatlan...„2022-ben ugyanez lesz. A legutolsó putriba is bekopogunk, és elmondjuk a tesóknak: Soha Jobbik!”
Újabb cigány vezető osztotta ki Jakab Pétert, amiért a Jobbik elnöke eltűri, hogy balliberálissá lett pártjában tobzódjanak a fajgyűlölő, szélsőséges politikusok. Ugyanis Jakab a mai napig nem távolította el a Jobbik ceglédi vezetőjét, aki lecigányozta Koncz Zsófiát, és a borsodi romákat szidta a Fidesz szerencsi győzelméért.Ajánljuk még

















