Pesti Srácok

Magyart a magyar ellen – In memoriam 2004. december 5.

Magyart a magyar ellen – In memoriam 2004. december 5.

Nem hivatalos, de azért gyásznap a mai: napra pontosan tizenhat esztendeje volt a népszavazás gúnyhatáron túli magyar testvéreink kedvezményes honosításáról, amely a Hibbant Néró magyargyűlölő kampánya miatt – bár győztek az igen-szavazatok – eredménytelen lett. A csak papíron magyar, de lelkileg hazátlan magyarok kitagadták a nemzetből a papíron nem, de lélekben ezerszeresen magyar magyarokat. December 5-e ezért a magyargyűlölet gyásznapja.

Gyurcsány Ferenc és akkori pártja, az MSZP (Szili Katalint leszámítva) azzal hergelte a csonkahon népét 2004-ben, hogy magyar állampolgárság birtokában több százezren jönnek majd ide a gúnyhatáron túlról, ami hatalmas terhet róna a szociális ellátórendszerre, az összeomolhat. Emiatt adóemelés jöhet, és minden magyar családnak fizetnie kellene, hogy az „újmagyarok” nyugdíjat kapjanak. Az akkor még a szemkilövetések előtt álló Szemkilövető bandája ki is számította, mennyibe fájna nekünk mindez:

– uszított Gyurcsányék szórólapja. Közben teleplakátolták az országot a patkányozós Bangóné képével. Egy hónappal a referendum előtt a Népszabadság című bolsevik szennylap magyarellenes, uszító cikket közölt arról, hogy a magyar-igazolvánnyal rendelkezők áttelepülése 95 milliárdos szociális terhet jelentene Magyarországnak...

PestiSracok facebook image

Azóta persze, bebizonyosodott, hogy mindez utolsó prolihergelés volt, hiszen 2010 után, az Orbán-kormány által megadott állampolgárság birtokában sem indult áttelepülési hullám, nem rogyott össze a szociális ellátórendszerünk. Ocsmány hazugság volt ez is, mint minden, amihez Gyurcsánynak valaha köze volt. (Azt sajnos nem számolta ki, mennyibe kerülne az unió által betelepített migránsok százezreinek ellátása, akiket viszont – a magyarok ellenében – szívesen látna ez a luciferi szarjankó.)

Gyurcsányék egyik leggyomorforgatóbb húzása az volt, hogy egy székelyföldi nyomdával készíttették el „A felelős döntés” című, nemzetárulásra buzdító MSZP-s kampányújságot.

– magyarázta Gyurcsány az MSZP-s propagandaújságban. Ha rajtam múlna, ennek a förmedvénynek az összes példányát megetetném a Hibbant Néróval. Ha ágálna, akkor a fülén keresztül szuszakolnám bele...

A magyargyűlöletre, irigységre és tudatlanságra épített kampány sikeres volt. Beérett a negyven évnyi kommunista terror és néphülyítés meg a másfél évtizedes liberális önzésre nevelés. 2004. december 5-én a magyarságnak csupán szűk többsége (51,5 százaléka) szavazott igennel a kettős állampolgárságra. Bár győztek az igenek, a referendum eredménytelen lett, ami hatalmas csalódást, sokáig be nem gyógyuló lelki sebeket okozott az idegen megszállás alatt élő Kárpát-medencei testvéreinknek. Miként a csonkahonban élő, igennel szavazóknak is. El nem tudtuk képzelni, hogyan korcsosulhatott el ennyire a magyar lélek pár évtized alatt...

A nemmel szavazók, a lelketlenek, az irigyek és a gyűlölködők röhögtek a markukba. Ők, ha – szerintem – jóval kevesebben is, mint 2004-ben, de ma is itt vannak. Sötétek, mint az éjszaka, és alig várják, hogy Gyurcsányt újra pajzsra emeljék, és a külhoni magyarok helyett afrikaiakkal, muszlimokkal árasszák el az országot. A magyar rossz, az idegen jó – ez a jelszavuk.

Meglesz a jutalma

Tudom, hogy e gyásznapon (is) sokan kívánnak cifra nyomorúságot Gyurcsánynak, ennek a velejéig romlott luciferi pofának, aki magyargyűlöletre épített hecckampányával Kárpát-medencei magyarok millióit taszította a kétségbeesésbe, depresszióba. Sokan a pokolba kívánják a Böszmét, ám ezzel túlontúl nem szúrnának ki vele, hiszen valakit a saját közegébe visszaküldeni, ahonnan vétetett, nem büntetés. Inkább javaslom, kívánjuk neki a következőt:

  • megélhesse, hogy mindaz a gyűlölet, amellyel magyart a magyar ellen hergelt, amellyel a magyarok határok feletti újraegyesítését és megerősödését akadályozta, a visszájára forduljon. Homályosuló látásával még láthassa, amint az általa a nemzetből kitaszítani óhajtott külhoniak és a csonkaországiak csodálatos gyarapodásnak indulnak, és egy nemzetként újra benépesítik a teljes Kárpát-medencét. Ez lesz Gyurcsány számára a legsúlyosabb büntetés végső zuhanása előtt. Ámen!

A gyűlölet karmestere és élete egyik „főműve” (PS-montázs)

Van-e tanulság? Hogyne.

Harcolni kell minden magyar lelkéért, megmaradásáért! Minden követ megmozgatni, hogy a szülőföldjén magyarul tanulhassa meg a magyarok történelmét, s gyermekeit is magyarul, magyarhitre nevelhesse. Hogy szívvel-lélekkel átérezhesse: magyarnak lenni – bár emberpróbáló feladat – „büszke gyönyörűség”. Hogy átélhesse a magyar nemzet határok feletti összetartozását, egységét. Megalkuvás nélkül küzdeni, hogy minden magyar emelt fővel járhasson magyarként a szülőföldjén Marosvásárhelytől Topolyáig, Dunaszerdahelytől Beregszászig.

Bíztassuk külhoni testvéreinket: bátran vegyék föl a magyar állampolgárságot, és 2022-ben szavazzanak. Minden országgyűlési választás egy megerősítő népszavazás is a nemzeti összetartozásról. A tét óriási. Meglehet, a külhoniak voksai döntenek arról, nemzeti vagy nemzetietlen kormánya lesz-e a csonkahonnak. S úgy szavazzanak, hogy ne kerülhessenek a hatalom közelébe Károlyi Mihály és Apró Antal bitang utódai, a Gyurcsány-koalíció nemzetárulói és sírásói, akik tizenhat éve leköpték a magyarságot.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.