Pesti Srácok

Boszorkányok márpedig léteznek!

Boszorkányok márpedig léteznek!

Hogy Szabó Tímea vízfolyásszerűen hazudozik, az – gondolom – nem újdonság önöknek (sem). Az igazságnak morzsáját sem lelni abban, amit ez a zilált asszonyság időről időre kiad magából. De hogy egy perc alatt négyszer hazudjon, az már valóban megsüvegelendő, komoly teljesítmény még abban az „emelkedett” közegben is (ellenzék), ahol ő mozog. E rekord nyilván annak köszönhető, hogy a hölgy hadar – így szűkebb időintervallumba több rágalmat képes beleszuszakolni.

Nincs arra elegendő embere, energiája és gyomra a honi nemzeti oldalnak, hogy minden áldott nap az összes ellenzéki fölszólaló valamennyi bornírtságát pontról-pontra cáfolja. A legdurvábbakat igyekszünk górcső alá venni, de a legtöbb marhaságra sajnos nem marad időnk. Szerencsére azért akadnak olyan szorgalmas típusok, mint Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, akinek kötélből vannak az idegei, így tegnap képes volt végighallgatni Szabó Tímea parlamenti ordibálását. (Bevallom, nekem elsőre nem sikerült.) Sőt, nemcsak végighallgatta, de pontról-pontra cáfolta is az ellenzéki asszonyság „állításait”.

Olyanokat mondott a Tímea, hogy miközben már százezernél több vakcina van Magyarországon, aközben csak 5-10-20 ezer embert oltottak be. Szerinte nincs oltási terv, és direkt azért húzza az időt az Orbán-kormány, hogy meghosszabbíthassa a veszélyhelyzetet, ezzel megakadályozza az ellenzéki tüntetéseket és az előválasztási hacacáréjukat. Bezzeg Izraelben már több százezren megkapták az oltást – sikoltotta a tisztelt Háznak Szabó. Éppen csak azt nem tette hozzá, hogy Orbánék ki akarják irtani egész Magyarországot...

  • Bicskanyitogató pofátlanság az egész szöveg, még ellenzéki mércével is.

PestiSracok facebook image

Deák Dániel viszont szép türelmesen, sorjában haladva – ahogy pedellus a hülyegyereknek magyaráz – cáfolta a hazugságokat:

  • Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, amely összesen 79 ezer ember oltását teszi lehetővé (egy embert ugyanis kétszer kell oltani). Ma (kedden) pedig újabb, legalább 39 ezer ember számára érkezik oltóanyag. (Végül ennél is több érkezett, 51 ezer embernek elegendő – jelentette be ma Müller Cecília – P. T.)
  • Igenis van oltási terv.
  • Rendkívül gyorsan megy a rendelkezésre álló oltóanyagok felhasználása: már 71 ezer ember meg is kapta az oltást az egészségügyi dolgozók, illetve az idősotthonokban élők közül, az ő oltásuk még hétvégén is folyamatos volt. Magyarán szinte az összes, rendelkezésre álló oltóanyagot beadták már.
  • Magyarország az unió gyorsan oltó tagállamai közé tartozik. Olyan fejlett államokat előztünk meg, mint Belgium, Hollandia, Franciaország vagy Norvégia.
  • Az Izraellel való összehasonlítás azért kifejezetten övön aluli, mert az unió lemaradása Brüsszel elhibázott beszerzésének köszönhető, nem pedig az Orbán-kormány bénázásának. Az unió keveset, későn és rossz helyről rendelt. Erről beszélt nemrég Markus Söder bajor miniszterelnök is, aki szerint nehéz lesz elmagyarázni, hogy bár Németországban egy nagyon jó vakcinát gyártottak, ennek ellenére az EU miatt máshol mégis gyorsabban oltanak. Izrael, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a szintén nem EU-tag Izland is jelentősen lehagyta az uniós országokat. Ha az EU sikeresebb beszerzési politikát folytatott volna, akkor már lényegesen szélesebb társadalmi csoport élvezhetne védettséget a koronavírussal szemben.
  • A kormánynak és minden normális embernek az az érdeke, hogy minél hamarabb véget érjen a járvány, újrainduljon az élet, a gazdaság. Emiatt folyamatos az oltási kampány, ezért próbálják meggyőzni az embereket, hogy oltassák be magukat.

Nem pusztán a folyékony hazudozás a meglepő egy-egy Szabó Tímea-kirohanásban, hanem az az égbekiáltó szemtelenség, ahogyan az ellenzéki bűnöket is képes a kormány fejére olvasni. Azzal vádol, amit ő maga elkövet. Hiszen ki az, aki hetek óta az oltás ellen lázítja az országot? Ki az, aki minden létező eszközzel, az összes fakenews-gyárát bevetve próbálja megingatni az emberek bizalmát a vakcinában? A kormány? Fenéket! Szabó Tímea és az ellenzéki bűnbanda! Ez az oka, hogy az ellenzék szavazói körében jóval magasabb a vakcinafóbia, mint a kormánypártiaknál.

Mint ahogy az ellenzék az, amely az elmúlt egy évben elképesztő halálkampányt folytatott. Gyalázták az egészségügyi dolgozókat, Korózs Lajos-féle kamuvideókkal rombolták a mentősök, a kórházak, az állami intézmények megbecsültségét. Odáig süllyedtek, mint az idióta lódoktor, aki hullaházban készített videót osztott meg az interneten, hogy azzal is a kormányt szapulhassa. Amikor aztán lebukott, mert kiderült, hogy Szentendre baloldali vezetésű önkormányzata a halottasház fenntartója, nem a kormány, akkor sem kért bocsánatot, hanem még neki állt följebb. Igazi Hullaházy az ilyen...)

  • Elképzelésem sincs, mit gondolhat magáról Szabó Tímea (és a többi, szakmányban hazudozó ellenzéki). Föl nem foghatom, miként bír reggelente a tükörbe nézni, és pironkodás nélkül megmagyarázni önnön magának, hogy igenis fontos és hasznos és nagyszerű, amit művel. Mit mond majd a tükörképének, ha az ellenzéki lázítás miatt magukat be nem oltató rajongói ezrével halnak meg? Azt is Orbánra fogja majd? Nyilván.

Önök szerint ilyennek kell lennie a politikának? Szerintem nem. Ez nem közélet. Ilyen szintű gonoszság csak a mesékben létezhet. Ott az ilyen, mások halálában utazó, alattomos, romlott asszonyságokat boszorkányoknak nevezik.

https://www.facebook.com/deakdanielemez/videos/197012755445203/

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.